Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
Erre aszongya:- Minden férfiismerősöm ezt állítja és mind nagyon elégedett velem. Alig sétáltunk egy kicsit, amikor megállt és aszonta:- Az a helyzet, hogy éhes vagyok. Szabályosan korog a gyomrom. Ma nem volt időm ebédelni se.- Hát akkor benézhetnénk egy étterembe vacsorázni - javasoltam. - Nagyon megtisztelne, ha elfogadná a társaságom. No, úgy is lett. Csakhogy nekem aztán fogalmam se volt, mit és hogyan kell rendelni az ilyen burzsuj éttermekben. 0 persze, mingy ár feltalálta magát.- Először is — mondja a pincérnek - hozzál egy nagy üveg vodkát és két flaska dufla sört. Aztán két adag rántott húst, vagy négy darab kovászos uborkával. A többit meglátjuk. Egy-kettő! Tyűha, mingyár látni, hogy jobb társaságból való személyiség, mert ahogy a vacsorát rendelte, bele se nézett az étlapba, biztos tudja kívülről. Meghozta a pincér a vodkát és a négy kovászos uborkát. A rántott húsról meg aszonta, hogy még sül. Ez akkor szólt neki, hogy cserélje vizespohárra az asztalon álló vodkáspoharakat. Amint megtörtént, fogta a flaskát, töltött, ahogy kell és nagy ünnepélyesen fiólköszöntött:- No, fenékig! Lehajtottuk, haraptunk hozzá uborkát. Aztán aszongya:- Imádom az igazi zsitnyát. Mert az olcsó, az krumpliból van, azt’ attól mindig fáj a fejem. Beszélgetünk, beszélgetünk szépen, a vodka meg egykettőre elfogyott. Közbe meghozta a pincér a húst. O pedig rendelt még egy üveg vodkát. Amikor már úgy éreztem, eleget ittunk hozzá, elkezdtem kérdezgetni a családi állapota felől.- Hajadon vagyok - aszongya - és az is maradok még egy darabig, mert eszem ágában sincs akárkihez férjhez menni. Majd bolond leszek éjjel-nappal dolgozni rá, mint egy állat. Ráadásul ingyér...- Én meg legényember vagyok - jelentettem ki. - És az a véleményem, hogy jól egymásra találtunk. Nagyon örülök, hogy megismerhettem egy ilyen kellemetes személyt, mint magácska! Remekül telt az idő az étteremben. Hanem a sok vodkától, sajnos, piszokul megfájdult a fejem. Ennek meg kutyabaja, cseppet se látszott rajta az ital. Aztán mentünk szépen hazafelé. Gondoltam egyet, s nagy merészen megfogtam a kezét. No, nyicsevó, nem tiltakozott. Biztos kellőképp megtetszettem neki. Hát, mentünk, sétáltunk utcáról utcára faltól falig, nagy ünnepélyesen. Bámultak bennünket a járókelők, hajaj, még el is takarodtak az utunkból! Egészen hazáig kísértem. Természetesen kezet csókoltam neki és megkérdeztem, mikor részesít abban a szerencsében, hogy újra lássam.- Két nap múlva - aszongya. - Szombaton. Akkor kicsit jobban ráérek, talán elmehetnénk moziba. Megbeszéltük, hogy szombat este lent várom az utcán. Mielőtt elváltunk, kölcsönkért tőlem tíz rubelt. Aszonta, pillanatnyilag nincs elég pénze, hogy kifizesse a lakbért. Nagy örömmel adtam át a kért összeget, hiszen biztos voltam benne, hogy megéri a befektetést. Még egyszer rácuppantottam a kézire és nagy romantikusan aszontam: „Jóccakát, kisasszony! Szép álmokat!” Nohát, elváltunk szombatig. Hazamentem. Megláttam a szobámból, hogy 191
