Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
- Aztán mire magának ez a nagy biztosítás? Hiszen nem bankban vagyunk.- Mi az, hogy mire?! Hát ez a bőrönd magának semmi? Meg a cipőm is smafu?! Erre elkezd röhögni és aszongya:- Na hisz’, hogy el ne lopják a 80 rubeles cipődet, kidobsz az ablakon 200-at?! Nahát, akkor aztán megmagyaráztam neki:- Először is: nem 80 rubel az a cipő, hanem 100, mert ha nem látnád, külföldi anyagból készült. Másodszor: nem kizárt, hogy veszek még ennél fontosabb dolgokat is. Például gramofont vagy rádiót. Erre aszongya:- Az a legbiztosabb, ha fölveszed a cipődet és hordod. Kifizettem a lakatost és megkönnyebbültem. Most aztán nyugodtan álhatók és idegeskedés nélkül járhatok ki a városba. Abban a tudatban, hogy szent és sérthetetlen tulajdonomat nem fenyegeti veszély. Nagyon kellemetes érzés. És csak 200 rubelembe volt letudni a gondot. Még aznap este írtam Dunnyuskának is, mert már régen esedékes volt: (1940. szeptember 30., Vilnius) Én drága, szeretett Dunnyuskám! Ne haragudjál, hogy olyan ritkán írok, de hát megértheted, hogy az olyan magas állású valaki, mint én, kevés szabad idővel rendelkezik. Rettentően elfoglal a szocializmus erősítésével és a kultúra meggyökereztetésével kapcsolatos munka ebben a vad országban. Maga az élet sem könnyű az itteni burzsuj marhacsorda közepén. Ettől függetlenül nem panaszkodom és büszke vagyok, hogy részt vehetek a szovjet kultúra bevezetésében ezen a földön. Nagyon fontos személyiség lettem mostanra. Két pár tartalék cipőm is van már. Az egyik ráadásul olyan szép, hogy le se tudom írni milyen. Ha lesz egy kissé több szabad időm, elviszem a fotográfushoz és csináltatok róla képet. Amit aztán elküldök neked, hogy lássad, milyen magasra vitte a dolgát a te Misád és milyen csodálatos kincsek tulajdonosa! A bőröndről már írtam. Az órákról is. Most egy gramofonon jár az eszem, lehet, hogy az új évben be is szerzem magamnak. Sok időmet emészti fól az is, hogy bebiztosítsam a tulajdonomat a burzsuj elemek merényletei ellen. De hát nem vagyok hülye, könnyű dolguk nem lesz! Hogyha manapság kimegyek sétálni a városba, szépen felöltözöm, rajtam van mind a két órám; bámulnak is a burzsuj fehérnépek, majd’ kiesik a szemük! Hanem én észre se veszem őket, mert csak rád gondolok. Hűséges vagyok hozzád és az is leszek. Üdvözlöm az összes ismerősöket. Tégedet meg csókollak erősen. A koporsódeszkáig a tiéd: Mihail Zubov, alhadnagy 185
