Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
SERGIUSZ PIASECKI Egy vörös tiszt naplója V. (1940 augusztusában, Vilnius) Az utóbbi időben nem szeretek írni, mert tulajdonképpen nincs miről. Várom inkább, hogy összegyűljön egypár világjelentőségű dolog, amit érdemes megörökítenem e munkámban. Egyébként azóta, hogy feltettem magamban a világ legjobb regényének megírását a szovjethatalom eredményeiről és a győzhetetlen Vörös Hadsereg hősiességéről, elvesztettem a kedvem mindenféle jelentéktelen apróság feljegyzésétől. De máma aztán nem bírtam tovább és írok megint. Nem véletlen: a mai nap - 1940. augusztus 26. - nagy nap. Szóval, ülök itt az asztalnál és mi van előttem? Na mi?... Egy pár cipő. Nem is cipő, hanem CIPŐ! Még hozzányúlni is sajnálok, nem hogy járni bennük! All ez a valami itt az asztalon, áll a fehér abroszon és ragyog, mint a nap, mint a csillag a szovjet lobogón. A bőre vékony, puha, de erős, mint a Szovjetunió! A sarka formás, az orra csinos, a szegése, mint az álom... Nem találok rá szavakat, olyan szép. S a szára! Gyönyörű!... Nem is cipő ez, hanem egyenesen Mauzóleum a Vörös téren, olyan kimondhatatlanul szépséges, mint a legújabb típusú szovjet harckocsi! Egész éjjel nem aludtam, csak néztem az új cipőmet. A frász tör ki, hogy ekkora kincs birtokosa lettem. Nagyon kell vigyáznom rá. Úgy is döntöttem reggel, hogy kulcsra kell zárnom a szobám ajtaját, s azt a kulcsot mindig magamnál hordani. De még lakatot is veszek, meg jó erős füles reteszt, fölszerelem, bezárom, mert ekkora érték megérdemli, hogy tisztességgel őrizzék. Még jó, hogy a második emeleten lakom, így legalább nehezebb dolga van a reakciós tolvajoknak, ha netán szemet vetnének a holmimra. Hajaj. Haj, bizony. Ülök itt és percenként pillantok az új cipőmre, s azt gondolom: „Nagy és fontos ember lettél, Mihail Nyikolájevics! Büszke lehetsz magadra!” Az egyik falról Sztálin elvtárs, a másikról meg nagy BARÁTUNK, Sztálin elvtársunk elvtársa, Adolf Hitler is az én szép új cipőmet nézi. És mintha hallottam volna, ahogy társalog egymással a két szeretett vezér: SZTÁLIN: - Odasüss, Dolfi, hogy kistaféroztam az én hős tisztemet! Kellemes látvány, ugyebár? HITLER: - Az bizony. Csodálatos cipők, valóban. Minden elismerésem, és gratulálok ehhez a hatalmas sikerhez, amely csak emeli a Szovjetunió fényét. SZTÁLIN: - De nemcsak ragyogó cipőt kapott tőlem, hanem valódi bőröndöt és két órát is! 180
