Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Dalos Margit: A szív paradicsoma, anno 1992 (próza)

szűkebb körben igen jó híre volt, s a műveltebbek jeles alkalmakkor hivatkoztak is rá; tudod, megvolt már a kellő távolság térben és időben, nem úgy, mint a professzor uraknál Hernbornban. És tartani nem kellett tőle, hogy Comenius Amos Jánost kinevezik a Főiskola igazgatójának, már hatályon kívülre csúszott, az idő lepergett, s a rendszernek igazán nem volt embere Comenius, akkor már inkább Makarenko, vagy Pavlov kutyája; egy számokkal megjelölt idegpálya az igazgatói székben, nem rossz elképzelés; kiszámítható, sőt alakítható reflexek; csak egy gombnyomás, és előre tudható minden.

Itt a főn, mondták a civil városiak, s nem gondolták, hogy csak Florence néni jött meg. A szakmabeliek tudták, hogy mire számíthatnak, reggel friss inget vettek, a cipőjüket kitisztították, jegyzeteik közé tették az éjjel kiírt idézetet, s összeszedetten üdvözölték a Hermes elvtársnőt, aki már benn ült a nagy előadóban.

Most mit vihogtok, ez volt az egyedüli lehetséges megszólítás. Igenis, Hermes elvtársnő. Florence nénit csak nem mondhattak neki a meglett férfiak. Más meg egyszerűen nem adódott. Csak vihogtok mindenen. Nem mintha ez nem lenne nevetséges, de rossz helyre teszitek a hangsúlyt; nem úgy nevettek, ahogyan kéne, és nem akkor, amikor ideje lenne. Egyébként fütyülök rátok. Ezt a Kisgömbölyűn mostanában nem egészen így mondják, a fütyülök helyett más szót használnak. Feltűnően gyakran, ez kicsit már szerintem is túlzás, de itt most erősen helyénvaló lenne, de nem merem mondani, mert hátha titokban más is járt odalent, és még ki sem mondtam semmit, s máris betelt a mérték; hát fütyülök rátok, értsétek, ahogy akarjátok.

Ha a tőkések meghosszabbítják a munkanapot, akkor növekszik a profitjuk, mondta a logikatanár, s a sikeres mondatot megismételte, szónoki nyomatékkai mondta újra, mint akit egész fellelkesít a logika szépsége, s felhe- vülten tért rá a folytatásra: ha pedig csökkentik a szükséges munkaidőt, akkor is növekszik a profitjuk... hogy van ez tovább? Az átkozott fonalak mindig szakadnak, csúsznak, láthatatlanokká válnak, mint a damil; húzni kell a da- milt, tekerni, mint a horgászboton; a horgon, a víz alatt, mintha valami lenne; nem látni, hogy mi az, zavaros a víz, ide-oda csapódik minden; húzni-húzni az utolsó erőfeszítéssel, mindjárt kibukkan a víz alól a valami, a mondat, a szillogizmus, a pompás befejezés, de csak az üres horog csapódik fel a levegőbe, megszökött róla az előbbi teher, mindent beborít a felkavart iszap, átlátszatlan hullámok gyűrűznek szabálytalanul. A Hermes elvtársnőnek meg csukva a szeme, úgy tesz, mintha elaludt volna. Vagy valóban alszik? Hang lehalkítva, a legfontosabb a tapintat, cinkosan lehet nézni a hallgatóságra: ez a szegény öregasszony itt elaludt, nem tehet róla, ne ébresszük fel, aludjon nyugodtan. De ha mégsem igazi az alvás? A logikatanár széthúzta a száját, mint aki mosolyog, s a homlokán és a fehér ingnyaka mentén sötétvörös foltok gyúltak.

0, Hermes Florence néni tudott szemet hunyni bizonyos dolgok felett, őstapintat volt a szemhunyásában. Amikor az Országos Intézetben bábbemutatók folytak, fellendült a közösségi munka. (Van fogalmatok arról a szóról, hogy közösségi? Nem, nem, nem, ennek semmi köze az olyasmihez, mint a Cseh Testvérek közössége, de még az olyasmihez sem, mint a teli torkú templomi éneklés.) Közösségi munka volt az Országos Intézetben: megújítjuk a bábjátékot; szovjet népmese, Donáti Magda, kínai árnyjáték színesben, és jött a farkas, persze a népmesékből, és a gyerekek cukrát megette, és Florence

1228