Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Dalos Margit: A szív paradicsoma, anno 1992 (próza)
néni csak annyit mondott, hogy a farkas a mesékben sem cukrot eszik, ez szereptévesztés lenne, de a bábos kórus közösségien azt mondta, hogy a mesében minden lehetséges, s akkor Florence néni ismét lecsukta a szemét, s csak a fülével hallotta, hogy tyánuli, tyánuli, nye vöttyánuli repku, s hogy a folyónál áll a Dunnyuska, Dunnyuskaa, Dunnyuska, hosszú-hosszú strófákon át csak áll. Hogy ezt megértsétek, bizonyos dolgokat tudnotok kell: a lenti létnek kötött szabályai vannak, Isten ezt rendelte el a génekkel és kromoszómákkal; az igazi farkas húst eszik, s a mesékbe is azért került, hogy ott húst akarjon enni; a mesei szabályokat az ember alkotta, de isteni mintára; a mesékben a farkas a legyőzendő gonosz, mert az emberben mást nem lát, mint elfogyasztandó színhúst, ropogtatni való csontot. A szabály már régen megalkotódott. Felrúgni nem lehet. Hogy jobban megértsétek, amit mondok: Mihály sosem áll be kisgyermekek mögé örzőangyalnak, mert nem természete. Az más, hogy már fuldoklót is húzott ki a vízből, s hogy egy elromlott hajtóművű repülőt egyszer a két kitárt szárnyával tartott fönn, de iszonyodik a gyerekszobái őrangyalképektől, és tudatosan kerüli az őrangyalpózokat. Itt fönn ez teljesen mindegy, mit sem számítanak a ruhák, pózok, mozdulatok, tudjuk, hogy játék mindez, és jó játszani, s aki akar, bármikor benézhet a homlokok mögé, a csigás, hullámos, vagy kefe hajak alá, s úgy olvashat a vérbő, kacskaringós tekervényekben, mint a szent könyvekben, vagy keresztény templomok falfestményein. De aki a Kisgömbölyűre vágyik vissza, jó, ha felidézi a szabályokat, mert érvényességet csak azokkal nyer minden: angyal ne járjon körömcipőben, s lehetőleg kerülje a kockás zakót; a legtanácsosabb az idefönti másolattárban Grecót, Botticellit, Leonardót nézni; én a magam részéről Fra Angelicót kedvelem egy idő óta, bár amikor a hosszú menetben csúsztunk lefelé, a Fra Angelicós szerepből mindig kibillentem, s a szmogrétegekre fekve végképp nehéz volt betartani a szabályokat. Naponta kellett újraalkotni a laza hajcsigákat, s a pillangósán ívelt szárnyak nyolcszoros színes csíkozását. Bár a magam pasztell-színekben tartása egész jól sikerült. Ne vegyétek dicsekvésnek. A hajdani génjeimbe is pasztell színekkel voltak a szabályok beírva. Nem, nehogy azt higgyétek, hogy Hermes Florence nénit a hiúság húzta vissza a Kisgömbölyűre, merthogy róla nevezték el a Fundamentum Főiskolát; a névadó ünnepségről így is, úgy is lekéstünk volna; baj van az információáramlással, ezt újabban így illik mondani, főiskolai körökben mindenképpen; mert itt nem áramlik az információ, mondta a kis szakállas tanársegéd is, amikor az ebédlőben nem volt kiírva a másnapi menü. Megkésve persze jöttek hírek; mindig vannak virgoncok, akik a hegyes szárnyaikkal úgy cikáznak, mint a fecske, s az ilyenek általában mindent tudnak; beszámolóikról csak bizonyos felhangokat kell időnként lefejteni, s akkor maradnak a tények, már amennyire a tények léteznek önmagukban. Nagy ünnepség volt, szónokok jöttek a fővárosból, és méltatták Hermes Florence nénit, mint a nagy átmentőt, aki alagutat fúrt a Budapesti Pszichiátriai Iskolától az új, szabad, alternatív fundamentumozásig; s a negyven esztendő nyomását bírta az alagút, nem omlott be semmi, gyermekszeretettel és gyermekismerettel volt aládúcolva minden, s arra csak dísznek volt ráfestve Ma- karenkó s a Pavlov kutyája, kóbor ellenőrök megtévesztéséül; a beavatottak nem a festett jeleket nézték, hanem hagyták, hogy a titkos barlangi légáramok 1229
