Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Határ Győző: Életút
raim fejéből „vásott kölyök” mivoltomat, ahova előítéletük beskatulyázott és elhitetni, hogy szorgalmas kezes bárány vagyok és eminens jófiú. Azt már tudod, hogy csodák-csodájára kitűnően érettségiztem, csak hogy az egyetemi felvételeknél javítsak esélyeimen. A fene se gondolta volna, hogy „kár a gőzért”, a tanulmányi verseny automatikusan beemelt az egyetemre. Egy hasznom volt a magolásból: hogy megtanultam, hogyan kell tanulni. (6) Kérdésfeltevések. Van-e mámorítóbb, mint a vázlatpausz, A PAPÍRNAK MELLÉTETT PUHA PLAJBÁSZ ÉS A BELEFELEDKEZÉS? Minden esetben a nyelv sántikáló kuka nyomorékja marad-e, AKI ÉLETE ELSŐ ÉVÉRE A NYELV ÉDES TITKÁT MAGÁNAK TARTJA MEG? Vajon a csókolódzás elősegíti avagy hátráltatja a latintanítást? Vajon egynémely maga-mórikáló életrajzíró csak azért teszi fel SZÓNOKI KÉRDÉSEIT, HOGY AZOK MAGUKÉRT-BESZÉLÖ ÉKESSZÓLÁSUKBAN MEGVÁLASZOLATLANUL MARADJANAK? És MÁS EGYÉB DIBSÉGEK ÉS DÁBSÁGOK. KL Németül akkor már tudtál? És azt sem Édesapádtól tanultad? Se nem tőle, se nem mástól. Lorcsikám, nem tudsz elképzelni olyan, kitűnőre érettségiző fiatalembert, aki mindenben tök-tudatlan? Fröhlich tanár úr köp- ködős, wuchtig németséggel recsegett schilleries mondataival, amit az osztály feje fölé be úsztatott, csak mély megvetését fejezte ki a banda iránt és én fel nem foghattam, miért kell az igének elválnia a kötőjétől (felkötőjétől?), hogy az elején hagyva emezt, ő maga a mondat túlfelére sétifikáljon? A kamaszkor ösztönkavargásának tompultságát és a szellem világrajövetelének magzatburok-hasító világosságát egyetlen szempercenet választja el. Az ebihal még nem a bölömbika, a kamasz még nem a férfiember. Ha nem tudnád, az ember is kétéltű. Születésnapja csupán testi születését jegyzi, igazi világ- rakövetkezése később következik be, a szellem világrajövetelétől, amikor első ízben a világra, amelyre jönnie rendeltetett, kitekint és önmagára rácsodálkozva visszanéz. Minden csak innen izgalmas, memorábilis, elmondásra csak innen érdemes. Magam is alig várom, hogy odaérjünk s addig csak tolom- terítem magam előtt ebihal-életem tríviáit, mint az utcai levélkotrógép a járda mellé ahogy besepri az avart, mert bölömbikaságom még messze van. Pedig öreg igazság, hogy az emberélet kezdő szakaszának legnagyobb veszélye, ha nincsen merszünk hozzá, hogy kockáztassunk - így jegyezte be Naplójába Kierkegaard; márpedig nekem van is, volt is. Ne kockáztassuk, hogy ugorjuk át az egészet és mindjárt a lényegre térjünk...? KL Nem addig, amíg én ülök a parancsnoki hídon. Jöjjön az egyetem. Parancsolj velem, parancsnok úr. És én meg majd úgy vezetlek az orrodnál fogva, mint azt Dosztojevszkij Kamasza elején olvashatod. Nos, a Műegyetem ötödfél esztendejéből az első három úgy ment, mint a karikacsapás. Ösztöndíjas voltam, amihez persze ötön felüli átlag kellett (öt a jeles, hat a kitűnő), „évfolyamelső”, mindenki úgy képzelte, az isten is építésznek teremtett. Ha kellett, voltam táncos, aranyzsinóros-fehérbársonysapkás Emericánás - ezen a diákszervezeten keresztül lehetett beházasodni a „menő” építésztársadalomba - szkiffemben csokoládébarnára sültem a Dunán; tetszetős perspektívákat rajzoltam, a tananyag meg, amit belém akartak tölteni, valahogyan 1210
