Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Tornai József: A menekülő (részletek egy regényből)
Még csak megingatni sem. Az „ősbűn” már egy legenda részévé vált, bogy az évek váltakozásaiban egy még ősibb bűn vádjának alapja lehessen. Ő azonban jobban szeretett azokra a bogrács alatti tüzekre gondolni, amelyek azt a tanyát és gazdáját most már mindig körüllobogják. A HARMADIK SZEM Két napig szinte egyfolytában esett. Farádi Szabó és fia csak nagy ritkán bújhatott ki a sátorból. Ha kicsit csitult a zápor vagy netán szünetelt is öt-tíz percre, leszaladtak a vízpartra fürödni, versenyt futottak a tisztáson vagy lőttek néhányat a magasba, a reménytelenül lógó felhők felé az íjjal. Egyébként bent heverésztek a sátorban a tűz mellett; főztek, reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak, ahogy az idő múlott: nem nagyon zavartatták magukat az időjárástól. A kúp alakú, tíz hosszú rúdon álló sátor a csúcsán nyitott volt, ott szállt ki a füst. Nem kellett fázniuk, a tűz kiszárította a sátorban a levegőt, a ponyva is olyan kellemesen meleg volt tőle, hogy nagy, zöld legyek raja telepedett rá kívülről: oda menekültek a párás, hűvöses erdő, az egyre csak csapkodó esőszálak elől. Andris vagy az apja időnként rászánta magát, hogy kimásszon a kerek ajtón és egy ponyvadarabbal agyoncsapjon néhányat. A döglött legyek lehullottak a fűre, de alig telt el öt perc, máris ott melegedett legalább ugyanannyi hatalmas légy a vásznon. Csak attól féltek, hogyha még tovább tart az eső, elfogy a tűz kövei mellé félkörben fölhalmozott száraz fa s akkor csak hideget ehetnek és hidegben kell várakozniuk. A harmadik nap reggelére azonban fólszakadozott a felhőzet, lassan kisütött a nap és fülledt, igazi nyári meleg lett. A két táborozó le-fól járt a vizes fűben: élvezte a napok óta hiányzó napfényt. Az idő jobbra fordulását az mutatta leginkább, hogy az undok legyek nyomtalanul eltűntek. Ahogy arra sem volt magyarázat, honnan kerültek elő, most éppúgy nem lehetett tudni, hova tűntek el. Farádi Szabó, mint már annyiszor életében, meg volt lepve. A lassan már érett férfikorába lépő Andris, aki közben mégis csak befejezte az egyetemet és néha-néha még különféle fordításokat, szerkesztéseket is vállalt, hogy legyen némi pénze, nem volt többé az az örökké ellenkező, vitatkozó, kellemetlen fiú, aki anyjának, apjának annyi nehéz napot, sőt, évet okozott azelőtt. A nagy változást a szigeten, az esőben eltöltött napok is igazolták: Andris éppen olyan türelemmel, sőt, odaadással vett részt a vadonbeli élettel járó jó és rossz dolgokban, mint az apja. Az egyik esti beszélgetés során még azzal a bizalommal is megtisztelte apját, hogy bevallotta: szerelmes. Tehát, ha a hét végére haza akar menni, csak azért, mert a barátnőjével kell találkoznia. Farádi Szabó nem kérdezte, milyen tervei vannak a közepes termetű, sötétbarna hajú, félénk lánnyal, akit sokszor látott már Andrissal, ha ellátogatott a volt feleségéhez. Éppen elég nehéz helyzetben volt a maga szerelmi ügyében: csak abban reménykedhetett, hogy a fia esete nem olyan kétségbeejtően megoldhatatlan, mint az övé. A sziget, az erdő, a víz, a madarak, az állatok közben élték a maguk változatlan életét: a ritmikus váltakozást a változatlanságban. Felhők már nem 1177
