Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Hamvas Béla: Életmű - (részlet a Patmosz III. című esszékötetből)
HAMVAS BÉLA Az életmű* Az embernek önmagából művet kell alkotnia, hogy az örökben abban éljen. De a műnek nyitva kell állnia, hogy aki be akar lépni, befogadja. A mű lehet ház, lehet festmény, lehet ország. Akhilleusz nem írt verset, mégsem mondhatja senki, hogy nem alkotott művet, tetteivel a heroikus élet művét. A szentek. A művet meg kell különböztetni a mutatványtól. A mű az emberi élet anyagából készül, mintha egyetlen, sűrű és végleges alakja lenne annak, ami veszendő; a mutatvány bravúr, ami megtanulható és ismételhető. A mutatványból az ember hiányzik. A művet a hindu hagyomány karmának nevezi, valaminek, ami enyészetből készül, de megmarad. A mutatvány nem opus, csupán aktus, rangtalan és nagyság nélküli. Mű az, hogy van valami, ami az életnél több, és az életet ezért oda kell adni. Nem azért, hogy megmaradjon, hanem azért, hogy legyen. De az örökben legyen. Az életmű minden téglája az életben valamiről való lemondásba kerül. Az életet élvezni, ugyanakkor a művet felépíteni, ilyen nincs. Elvetemült hűségéből nem enged, s ezért a mű az embert az élettől független következetességbe emeli át, felsőbb szinten megfogalmazott létbe, az én méreteit messze meghaladó arányokban, és önmagát mint önmagánál többet megismétli. A karma az ember összes gondolatának, szavának és tettének tömény alakja, az életnél hatalmasabb térben, és ennek következményei alól kibújni nem lehet, az egyetlen, amit lehet, a karmát felszámolni. A karma (életmű) felszámolása azonban szintén mű. Ezt a művet Indiában nirvánának, Arábiában /imának nevezik. Ez a végleges mű; külső jegye nincs, maradandósága abszolút. Az ember élete túlnő önmagán, és tömény kivonatában oly szférában rakódik le, amely az élethez hasonló, mégis más alakban és erőkkel az életre visszahat, és az életet a maga képére formálja. Tudjuk, hogy az életnek célja nincs; értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak. Ha az élet bizonyos mértéken alul marad, értelmetlen; ha a mértéket átlépi, az élet maga is mű kezd lenni. Tudatosan építik, és egyértelmű, hogy a biológiai életből egyáltalán nem, hanem csak mint zene vagy költészet vagy metafizika érthető. Mert az életműnek sajátos, a biológiai élettől független logikája van. Ez a logika nem az élet természetes javaiból való minél intenzívebb részesedés, hanem a nagyság. A kettő nem egyeztethető. A nagyság az életet merő élvező magatartásszinten árulásnak tekinti, mert a maga * Hamvas Béla Patmosz III. c. 1964 és 1966 között írt, eddig még nem publikált esszékötetének része. 1169
