Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Mák Ferenc: Cselekvő szándékkal a pusztulás ellen (Hódi Sándor: Önmagunk vállalása)

alkalmazását teszi lehetővé számára. Ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy nincsenek illúziói, nem a megváltók naivitásával, a fanatikusok komolyságával készül missziójára, a magyar falu szellemi és erkölcsi támogatására. Mintha egyszerűen megerőltető játéknak tartaná a rá váró nehézségeket. Afelől azonban nincs kétsége, hogy számára ez a legmegfelelőbb hivatás.

Nem zökkenőmentes s némileg túlméretezett Gion Nándor legújabb regénye. A börtönélet ábrázolása helyenként vontatott, s a Buharába való ellátogatásnak időnként visszatérő ábrándja alig tűnik többnek üres verbalizmusnál. Nincs távol ettől az aranyfogú lány rögeszmés emlegetése sem. Mégis bátor s részletei többségében esztétikailag is hiteles vízió e regény. A vajdasági heroikus pesszimizmus nagyszerű példája, börtönlétünknek s az ellene való tiltakozásnak egyik legnyomatékosabb megfogalmazása.

(Forum, Újvidék, 1990)

HÓDI SÁNDOR: ÖNMAGUNK VÁLLALÁSA

A jugoszláviai magyarság mostani tragédiájának ismeretében különös jelentősége van Hódi Sándor minden korábbi jóslatának. Az ismert adai pszichológus évek óta figyelmeztet írásban és szóban: pusztul a jugoszláviai magyarság, pusztul lélekben és szellemben, életerejében és tenni akarásban - s a lehatároltság, a kiszolgáltatottság nyomán támadt reményvesztettség és kilátástalanság az egyéneket az önfeladás feneketlen szakadékénak mélységei felé sodorja. A jugoszláv totalitarizmus mindennapi mechanizmusai az egyéni tudatvilágon belül elvégezték a talán már jóvátehetetlen leépítést. E leépülés végső szakasza az önfeladás, ami az alkoholizmus, az öngyilkosság s a lelki betegségek legkülönbözőbb formáiban jelentkezik - s ez természetesen kihat a kisebbségi közösség életére is. Válságba kerül a család, mint intézmény, csökken a natalitás, és a tudati kiszolgáltatottságból eredően erősen megnövekszik az asszimiláció, az identitás feladása, a beolvadás. Valamennyi jelenséggel Hódi Sándor részletesen foglalkozott Táj és lélek című könyvében. Az egyéni és közösségi leépülés látványa nyomán pedig egy 1989 őszén keletkezett tanulmányában így fogalmazott: a jugoszláviai magyar kisebbség nemzettudatára a bűntudat és az infantilizálódás egyaránt jellemző. „Úgy tűnik például, mintha megkerülhetnénk a történelmi folytonosság problémáját. Múltunk egy sötét nagy űr, amire politikai »szemérmességből« fátylat borítottunk. Nincs jövőképünk. Sokan szégyenük, titkolják származásukat: egymás között sem beszélnek anyanyelvükön. A lemorzsolódás, szétszóródás példátlan arányú. Mintha teljesen megszűnt volna, hiányozna a szülőföldhöz való ragaszkodás, mind többen forgatják fejükben az elköltözés, kivándorlás gondolatát.” Tetézi mindezt a bizonytaMAK FERENC

Cselekvő szándékkal a pusztulás ellen

1163