Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Mák Ferenc: Cselekvő szándékkal a pusztulás ellen (Hódi Sándor: Önmagunk vállalása)
lanság és a félelem, ami már önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember képtelen legyen önmaga vállalására. Önmagunk vállalása címmel gyűjtötte egybe Hódi Sándor elszomorító „látleleteit”, egyszersmind biztató és bátorító tanácsait. A pszichológus politikai és társadalmi tapasztalataira támaszkodva szögezi le: a jugoszláviai magyarságnak vagy lesz ereje visszatérni kulturális hagyományaihoz és nemzeti örökségéhez - és akkor a meglelt történelmi folytonosság révén felfedezi létezésének értelmét és jövőbeli feladatait -, vagy egyéni önfeladásaink a közösség egészét vezetik el a teljes megsemmisülés zsákutcájába. Mert csak a megsemmisülés vár a közösségre, amely nemzeti kultúrájában nem leli meg a megmaradáshoz szükséges szellemi támaszát. A vajdasági magyarság pedig hosszú évtizedeken át „nem merte vállalni nemzeti identitástudatát”, vagy ha mégis, akkor rejtegetnie kellett idegen közösségek vámszedői elől. Hódi Sándor a kiszolgáltatottságnak e súlyos helyzetéért egyrészt a szakadatlan lojalitást követelő többségi nemzet hatalmi szerveit, másrészt a magyarságtudattal nem rendelkező, pozícionált — s ezért csak önmaga sorsáért reszkető — magyar értelmiséget okolja. Az értelmiségnek azt a részét, amely megteremtette - és intézményeinek többségében gyakorolta is - „az anyanemzettől eltávolító, önálló vajdasági magyar kultúra koncepcióját”, s ezzel szinte lehetetlenné tette „a nemzeti kérdésekhez való természetes viszonyulást, a nemzettudat ápolását”. A csak saját érdekeit szem előtt tartó értelmiség magatartása és gyakorlati tevékenysége nagyban hozzájárult az alattvalói érzés kialakulásához és elhatalmasodásához. Arról az érzésről van szó, amellyel Burány Nándor Margit-híd című regényének hőse sem tud megküzdeni. Az Önmagunk vállalása című könyv szerzője rámutat: már-már reménytelenné mélyült helyzetünkön csak a jugoszláv társadalom demokratizálódása segíthet! (Azóta azonban már nincs Jugoszlávia és szétesett az egykorvolt ország civil társadalma is!) A kisebbségi autonómia, a szabad nyelvhasználat, a nemzeti kulturális örökség zavartalan vállalásának lehetősége, az anyanyelvi oktatás és az ugyancsak anyanyelvi, szabad és független tájékoztatás a minimális feltétele annak, hogy a kisebbségi sorsra jutott közösség megtalálja létezésének értelmét, s az értelemben egyszersmind a biztatást is. 1989-1990-ben a jugoszláviai magyarság a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségében létrehozta saját társadalmi, politikai és kulturális érdekképviseletét, s úgy tűnt, megtalálta a talpra álláshoz szükséges feltételeket és lehetőségeket. A balkáni, sötét rablóháború azonban kétségtelenül sokat rontott a békés körülmények között sem igazán virágzó lehetőségeken. A lélekben és a szellemben pusztuló közösség immár puszta létében is fenyegetetté, veszélyeztetetté vált. Persze az is elképzelhető, hogy a nagy illúzióvesztés - a jugoszláv káprázat ösz- szeomlása - visszavezeti önmagához a kisebbségi magyarság jelentős hányadát. Jugoszláviában ma már nem lehet egy tál balkáni lencséért eladni a szellemi örökséget, a megmaradáshoz szükséges nemzeti hagyományok történelmi bizonyosságát. Nehéz elképzelni, hogy közömbös maradna az, akinek égő küszöbén kell átlépnie a bölcsőért. Hódi Sándor világos és határozott okfejtésében ez is benne van: önmagunkat vállalni csak cselekvő magatartással lehet. A „harmadik balkáni háború” erőfitogtató előjátékának idején, 1991 augusztusának utolsó napjaiban Új idők, régi gondok címmel Hódi Sándor cikket írt az újvidéki Magyar Szónak, melyben hangsúlyozza: annak ellenére, hogy az idők megváltoztak, továbbra is sok a „csüggedt, távlatvesztett ember”, akiket immár a kisebbségek megváltozott helyzete, a destruktív háborús pszichózis, a fékevesztett és tobzódó nacionalizmus valósága tölt el szorongással és félelemmel. „Sokan sötét, beomlott alagútnak látják a jövőt, ahonnan nincs út vissza, se előre.” 1989-1990 ígéretes hónapjai után - amikor a közép-európai változások, a totalitárius rendszerek összeomlását követően - mintha tapasztalható lett volna némi lelkesedés, sokan úgy érezték, eljött az ideje az emberi és a kisebbségi szabadságjogok újraértelmezésének, ezen túlmenően az új, európai integrációs törekvéseknek is érvényt lehet szerezni. A „mérgezett lélek” mintha 1164
