Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Vajda Gábor: Ösztönuralom (Gion Nándor: Börtönről álmodom mostanában)
rának. Igaz, egy olyan társaságnak a tagja, amely részben társadalmon kívüli normák szerint él s anyagi okok miatt az alvilággal is tart kapcsolatot. O azonban, ha a szerencse néhányszor elpártol is tőle, mindvégig megőrzi emberségét, s amikor legvégül a legifjabb emberek nevelését, tanítását választja, akkor ezt nem azért teszi, mert időközben megváltozott, jobb belátásra kényszerült, hanem amiatt, hogy a nem egészen kétévnyi, főleg börtönben eltöltött idő alatt, s a végül letett egyetemi vizsgáknak köszönhetően megérik, tetteiben is nagykorúvá válik. Mindazonáltal ez nem jelent minőségi fordulatot életében, hiszen még mielőtt előidézte a barátnője halálát okozó szerencsétlenséget, ő (baráti körével együtt) a költészetnek, a szavalóesteknek, vagyis az embereket összekötő érzelmeknek és gondolatoknak a rajongója volt. No meg költő is, jóllehet nem kiforrott alkotótehetség. Ahogyan tehát a társadalmon kívüli kamasz, lehetőségéhez mérten, az irodalmi és képzőművészeti értékek elkötelezettje volt s legfeljebb eljátszott a pedagógusi szerep gondolatával, hasonlóképpen az immár kész ember a szépre és jóra nevelésben keresi élete értelmét. Nem a körülmények bírták őt jobb belátásra, nem egy számára váratlan felismerés váltott ki benne katarzist, hiszen az ő esetében a jóra való hajlandóság kezdettől fogva nem kétséges. A regény értelmében azonban nem jóra való alkati eleve elrendeltségről van itt szó, hanem egyszerűen a családi nevelés következményéről. Ez nem nyer részletes bemutatást s csupán ott tudhatjuk meg a lényeget, ahol Kiss Lajosnak a hegyvidékiekkel rokoni viszonyba került családja megbotránkozik, amikor a déli vönek a rokonsága úgy utazik vonaton, hogy nem hajlandó jegyet váltani. Kiss Lajos erkölcsiségét még inkább egyértelművé teszik annak a társaságnak a tulajdonságai, amelyhez tartozik. Istenfélő Dániel és társai ugyanis nem agresszív természetű kamaszok. Nem azért nem kötözködők, mert az író a csángóktól hátrahagyott fiút és annak barátait jóra predesztinált, magasabb rendű lényeknek akarja látni és láttatni, hanem ezért, mert - miként a valóságban van - a mindig is nyomorral küszködő, esetleg szegénységbe jutott, de a kínkeserves munkának élő magyar emberek származékai vannak itt előtérben. Olyan fiatalok, akikbe a létfenntartás érdekében az alkalmazkodást, a méltányos viselkedést nevelték bele, s akik cselekedeteiben csak ideig-óráig szorulhatnak háttérbe az eszmények. Hősünk esetében az említettek mellett ez abból is kitűnik, hogy a halálos kimenetelű balesetét követően tudatosan vezekel a börtönben. Bűnösnek érzi magát a lány haláláért, habár inkább csak a törvény szerint tekinthető bűnösnek, mivel alkoholt mutattak ki a vérében. Vajon ember, vérbő ifjú ember lett volna-e Kiss Lajos, ha a lány tiszteletére rendezett szavalóesten, a lehető legjobb italok között, kibíija anélkül, hogy legalább egy kévés tömény szeszt ne fogyasztana el? S ezért bűnösnek érzi magát és vezekelni akar, holott az ítélkezők bűnösebbek nála. Bűnösebbek, ti. egy olyan világnak a rendőrei, amely nem vonzza pozitív példával a jó felé az ifjúságot, s az így magukra maradt fiatalokat még meg is büntetik azokért a hibákért, amelyekért elsősorban nem ők a felelősök. Innen nézve Kiss Lajos nemcsak, hogy nem bűnös, hanem egyenesen emberfeletti ember. Nem így a Mágnásoknak nevezett másik csoportnak a tagjai, akik gyakran a háttérben leselkednek, s egyénenként alig árulnak el többet önmagukról, mint amennyit a herceg vagy a báró nemesi rang jelent. Vajon nem lett volna egyszerűbb, ha írónk -ics, -vies végződésű vezetéknevekkel jelöli meg ezeket a besúgásra és verekedésre egyaránt alkalmas kísérteteket? Ez kétszeres lehatároltsághoz vezetett volna. Először is azt a téves gondolatot váltotta volna ki az olvasóból, hogy a mi vajdasági világunkban az elmúlt évtizedek során csupán a délszláv bürokrácia élhetett jómódban, holott a hatalmi érdekeket kiszolgáló magyarok is hasonló privilégiumokat élvezhettek. Másodszor pedig a nemesi rangot jelölő nevek ironikus csengése mindenkorra vonatkoztatható mitikus jelentést is tartalmaz, a jogot kisajátítóknak az időtlen létezését is kifejezi. Ez a banda látszólag a törvénytelenséget támadja, provokálja, hiszen egy szeszcsempészekkel együttműködő, gyanús irodalmi szeánszokat rendező 1161
