Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Tóth Zsolt: Tapasztalás és tűnődés (Somlyó György: Városok)
a véleményük a politikáról, a magyar jövőről stb. „Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike (...) Ez a tehetséges, értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának; a valóságban csak egy harácsoló szabadcsapat regöse. Keserves ébredése lesz. Kár érette” - hangzik Márai méltánytalanul kemény ítélete (290.). Végletes és végzetes egyedüllét az övé: „Nincs kortársam többé. Ez fájdalmas, félelmes. Egyedül vagyok, nincs kortársam: vannak tehetséges és művelt toliforgatók, de nincs kortársam, akihez szólhatnék” (135.). Legföljebb sejtetni tudtuk e Napló sokszínűségét, gondolati igényességét. Mily szívesen kommentálnánk még Márai nézeteit a földosztásról és a kitelepítésekről, Károlyi Mihályról, a Szabó Lőrincnek is oly fontos Csuang-Ceról s ezernyi másról! Nem tehetjük. Célszerű és stílszerű viszont az eddig mondottakhoz illeszkedő citátummal búcsúzni e könyvtől: „Nem közömbös, az emberekhez címezem-e a sorokat, de talán fontosabb, ha minden sort ezután is úgy írok le, mintha csak önmagámmal beszélnék. Nem tudom az embereket nevelni, csak magam nevelhetem” (76.). (Vörösváry, 1992) Minden elindulás valójában vállalkozás, összetett, sok irányba terjeszkedő, bonyolult, mind jobban bonyolódó, s egyszerre csak áttekinthetetlenné váló. Kell hozzá valami, például egy cél képzete, ami ösztönöz, nógat, noszogat, s egyre arra sarkall, hogy elérj és megérkezz valahová, ahol valamiért ott kell lenned. Ám hiába hiszed azt, hogy tudod: miért, mikor és miként érsz célba, olykor valami, amire nem számítottál, mert nem is számíthattál, közbeszól, nem várt fejleményként mindent átalakít és más mederbe terel. Az igazán gyakorlott utazók jól ismerik ezt az elbizonytalanító hatású élményt, s hamar beletörődnek létébe - idővel még örömet is találnak abban, hogy átengedik utuk egy részét a véletlenek szeszélyes játékának. Az ésszerű útitervek ilyenkor azon nyomban darabokra hullanak, s átadják a helyüket egyfajta tétova és révült kóborlásnak. A különféle városokban időző, s az ott születő élményeit rendre papírra vető Somlyó György nagyon is tudatában van ennek a minden utazót megkömyékező bizonytalanságnak, nem új számára a kitűzött úticélok és az útközben felbukkanó véletlenek rejtelmes és sejtelmes viszonya, s különösen ennek a viszonynak a megértése és nagyvonalú kezelése teszi élvezetessé mindegyik városesszéjét, amely a Városok összefoglaló rímmel kiadott kötetében olvasható. A szilárd célok és a cseppfolyós véletlenek elegyedése ellen Somlyó tehát egyáltalán nem tiltakozik, s inkább egyfajta megadóan befogadó magatartást tanúsít ezzel a jelenséggel szemben: „Induljunk hát neki. Határozott céllal a leselgö véletlenek között. Legyünk szerények. Szerények, de tántoríthatatlanok.” A véletlenekkel kialakuló kapcsolat ápolása mellett, ami mindig távol, valahol TÓTH ZSOLT 1157 Tapasztalás és tűnődés SOMLYÓ GYÖRGY: VÁROSOK
