Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Ami a kritikából kimaradt (Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946)

lyekre is. Természetesen nem az X., az S., a K., a W. betűvel jelzettek azonosítására gondolunk, nem is arra, hogy közöljék velünk: ki volt Churchill avagy Bárdossy, Tóth Árpád avagy Radnóti. Szeretnénk azonban tudni valamit például Antal Istvánról és bárcziházi Bárczyról, netán Esterházy Móricról (192., 193.), s módfölött érdekelne bennünket, ki volt a csak „márki”-ként emlegetett különc, „Kosztolányi, Karinthy barátja, kortársa...” (124.). E ködlovag ugyanis oly fontos volt Márai számára, hogy egyik legkiválóbb művében remek, bámulattal és iróniával teli portrét festett róla (vö.: Szindbád hazamegy. Bp., 1992. 50-51.), s szinte ugyanez arcképet vázolja elénk ebben a Naplójában is (124-125.), hallván a bizarr férfiú halálhírét. Ki lehetett a „márki”? - találgatnunk reménytelen; ily kérdésekre a jegyzeteknek kellene válaszol- niok. Az Akadémiai és a Helikon Kiadó gondozta Márai-sorozatban a magyarázó apparátus túl duzzasztásának lehettünk szemtanúi. Ezúttal tapasztalnunk kellett, mennyivel bosszantóbb és kártékonyabb, ha egyszerűen elsikkasztják a jegyzeteket.

Ingerült, a Vörösváry Kiadó bűnös mulasztásait és tolakvó gesztusait hánytorgató bevezetőnk után ideje immár a lényegre térnünk. Egy korábbi írásunkban (vö.: Életünk, 1991/8. 699.) hangot adtunk ama gyanúnknak, hogy Márai 1945 utáni naplói tán a szigorú rostálástól lettek oly filozofikussá és - az 1943-1944 folyamán született diáriumhoz képest - lényegesen karcsúbbá. Bátortalan föltevésünk most igazolódik. Az Ajánlás egyetlen használható információjából kiderül, hogy elsősorban anyagi okai voltak a radikális szövegkurtításnak, ugyanis „...a nagyon szegény emigrációs könyvkiadás csak korlátozott oldalszámban tudott könyvet kiadni”. A másodikként említett indok - „a szerző tapintatossága” - már jóval kevésbé meggyőző. Lehet, hogy Márai csakugyan „...nem akarta a még élő személyeket, az ország egykori vezetőit megbántani”, ez a megfontolás azonban csupán némelykor ítélhetett kihagyásra egy-egy részletet, mert a följegyzések elsöprő többsége nem velük foglalkozik, honi politikusok nevével pedig kiváltképp ritkán találkozhatni a diáriumban. Úgy találnék: más, emel- kedettebb szempont vezérelhette az írót a kényszerű rostálás közben - a minőség áhítása, a kérlelhetetlen igényesség. Ha már az eredeti terjedelem töredékére kellett zsugorítania Naplóját, ki akarta szűrni belőle a „hordalékot”, mindazt, mi szerinte mellékes, esetleges, kérészéletű, mi csupán napi avagy merőben személyes érdekű és érvényű, megtartván csakis a távlatost, az eszenciálist, ami lakonikus rövidségében is summája egy-egy esztendő történéseinek, sűrítménye egy öntörvényű lélek életfilozófiájának. Látván a kimaradásra ítélt bejegyzések zömének színvonalát, intellektuális erejét, konstatáljuk: fölötte fájdalmas és nehéz munkája lehetett az önnön szövegét kénytelenségből szétoperáló Márainak. S itt-ott konstatáljuk azt is: a „sebészi” beavatkozás nem sikerült, nem sikerülhetett tökéletesen. Az Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946 című kötet bizonyos részletei, utalásai csakis a Napló 1945-1957 című könyv megfelelő passzusaival együtt válnak igazán teljessé és érthetővé. Ilyen például az orosz (szovjet?) beszállásolás eseménytörténete, a célzás a csalódott rabbira (13.), a stilétes botra (171.) és egy különös „éjszakai álom”-ra (301.). Ámde ez a diárium elárulja azt is, mily bőséges muníció, emlékeztető feljegyzés állott Márai rendelkezésére a kései memoár, a Föld, Föld!... írása közben.

Az Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946 jóval árnyaltabb képet fest szerzőjéről, mint az a sűrítmény, amelyet eddig a két év anyagából ismerhettünk. Mivel e kötet a mindennapok számos apró, de jellemző életepizódját, megannyi kudarcát, vívódását, kedélyhullámzását is megörökíti, a könyvből kilépő Márai nem mindenkor félelem és gáncs nélküli lovag, hanem gyakorta esendő, szenvedő, olykor hibázó emberi lény, kit nem föd be tetőtől talpig a szigorú létfilozófia, az emelkedett erkölcsi elvek páncélja. Mondhatnók úgy is: a szerző itt nem csupán közli, hanem a szemünk láttára kiverekszi, megszenvedi bölcs szentenciáit, örökös harcban állván a maga gyarlóságaival. A diárium beszámol a reménytelen küzdelemről, mit a szerző a három ősgonosz, a bor, az ételek és a cigaretta csábítása ellen vívott (pl. 129-130.), gyakoriak az önmegszólító formájú avagy a főnévi igenév személytelenségével mindenkihez szóló

1153