Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Ami a kritikából kimaradt (Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946)
LORINCZY HUBA Ami a kritikából kimaradt MÁRAI SÁNDOR: AMI A NAPLÓBÓL KIMARADT 1945-1946 Kezdjük ezúttal azzal, miről általában a bírálatok végén szokás szólani! E vaskos kötet olvasása egyszersmind öröm és bosszúság. Az örömöt a megjelenés ténye, valamint a naplójegyzetek izgalmas volta, intellektuális ereje adja, a bosszúságot a szöveggondozó munka alacsony színvonala, a bevezető Ajánlás pufogó és agresszív tónusa és az oly kívánatos magyarázó apparátus teljes hiánya szerzi. Köntörfalazás nélkül kimondva: az adott módon elsietettnek és méltatlannak tartjuk a könyv kiadását; a szerző és diáriuma jóval több törődést és alázatot érdemelt volna. Ha szánalmasan korszerűtlen nézet is, Márai felfogásával tökéletesen egybevág: léteznek az üzleti szempontoknál magasabb megfontolások is. Elemi kötelessége bármely kiadónak, hogy egy idestova félszáz esztendős kézirat ortográfiáját a jelen elveihez és gyakorlatához igazítsa. E könyv sajtó alá rendezője elmulasztotta ezt. Aligha tiszteletből, annál inkább kényelemből a javítatlan szöveget reprodukáltatta a nyomdával, téve így rossz szolgálatot az írónak, bosszantván folyamatosan az olvasót. Tengernyi központozási és ékezethiba, az egybe- és különírás mai szabályait felfüggesztő szókapcsolás a következménye ennek a merényletnek. Szerencse, hogy Márai kéziratában nem akadtak még súlyosabb helyesírási vétségek! - gondoljuk rezignáltam Szintúgy lesújtó véleménnyel vagyunk a diárium kurta, ám a szerző szellemétől így is teljességgel idegen Ajánlásáról. Meggyőződésünk: ha tehetné, Márai hevesen tiltakoznék e fülsértőén patetikus, bombasztokat hajigáló, kinyilatkoztató hangnemű bevezetés ellen, amely bálványt, csodalényt, valóságos orákulumot farag belőle. O, ki tudván tudta: minden igazság viszonylagos, ő, ki a Béke Ithakában és a Föld, Föld!... lapjain egyaránt hirdette: nincs emberi nagyság öngúny híján, ő, ki esküdt ellensége volt a századunkra oly jellemző gondolkodáshiánynak és nyájszellemnek, csakis elutasíthatná ama kitételeket, amelyek az ő „követésére” szólítanak, amelyek szerint az ő Naplójában „a teljes igazság” található, hiszen diá- riumát „ideológiai, politikai és szellemi elfogultságok nélkül” vezette, s szuverenitása jeleként „...csak az Úristen közelében biccentette meg tisztelettudóan a fejét”. Ez az Ajánlás Márai emberi s alkotói világának teljes félreértéséről árulkodik, s tovább csökkenti hitelét, hogy anonim szerzője még az életrajz tényeit sem ismeri pontosan. Hány esztendeig állt az író „egyszemélyes cellája” a Trianon utáni Magyarországon, „...az önmívelés és alkotás minden mocsoktól mentes szentélye”-ként? A bevezetés szerint huszonnyolc évig, az ajánló ugyanis megfeledkezik arról az apróságról, hogy Márai 1919 októberétől egy évtizeden át külföldön — elébb Németországban, utóbb Párizsban — élt és ténykedett. Az állítólagos huszonnyolc esztendő ilyképp tizennyolcra zsugorodik - mi pedig úgy találjuk: a kenetességnél sokkal többet ér a pontosság. Csüggesztő és fölösleges ez a Márait szentté avató élőbeszéd, annál nagyobb szükség lett volna a diárium titkait és utalásait szakszerűen, megbízhatóan magyarázó jegyzetekre. A Napló idegen nyelvű betétei - könyvcímek, idézetek, szókapcsolatok - mind fordítatlan maradnak (márpedig az olvasó - bármi arcpirító is - nem föltétlenül tud egyszersmind németül, angolul és franciául), s vagy van elegendő ismeretünk 1945- 1946 történelmi, gazdasági, társadalmi, politikai s egyéb eseményeiről, vagy a szöveg tekintélyes hányada talány marad. Áll e megjegyzés a diáriumban szereplő szemé1152
