Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Mészáros Eszter-Tamara Komina: Marina Cvetajeva szimbolikája a zene tükrében
cseng a többiek sokhangú énekével: időnként harmóniává, vagy uniszónóvá alakul, máskor széthangzó heterofónia, illetve párhuzamos folyamú polifónia. A harangok az ősi székesfőváros, Moszkva „negyvennégy” templomát jelenítik meg. A mély hangrendű szó: harang (oroszul: kalakol) hangutánzó, ütköző mássalhangzóival és „veszekedő” sokszólamúságával belső izgalmat kelt a hallgatóban a szó ismételgetései következtében. Húsvét hajnalán, a Szentháromság-ünnepen, Szent János-napon harangzúgás ömlik szét a városon. A harang hangja azonban csak egyike az egyházi motívumoknak. Szignál az istentisztelethez, a templomba visz, ahol felhangzik a kórus. M. Cvetajeva kívülről hallgatja a sokszólamú „alleluját”, mely versében (Moszkva-ciklus 8. sz., 1916., Alekszand- rov) a napfénytől sugárzó mezőkre ömlik. A templomi dicsőítő ének, az alleluja, a keresztény istentiszteletek mindennapos gyakorlata. Hasonlóan a felelgetö antifóna2- énekléshez, váltakozó szóló—kórus előadásban, vagy teljes kórustételben valósul meg a görög dicsőítést jelentő szó zenei értelmezése. Cvetajeva verseiben többször, refrénként is előfordul, mintha parafrázist hallanánk, vagy éppen orosz nyelvű (szlavaszlov) fordítását használja például kedvese dicsőítésére. A „Versek Moszkváról” című ciklus, mely 100 km-nyire, a cári száműzöttek fészkében, Alekszandrov városban keletkezett, szoros kapcsolatban áll a felsorolt motívumokkal. A harangzúgást, a templomi kupolákat, zarándokénekeket idézi szinte valamennyi. A 6. számúban a vak zarándokok („sötétben isten-dicsérést éneklők”) olyan képszerűen vonulnak előttünk, hogy nem tűnik idegennek a költőnő romantikus elvágyódása, mi szerint ő is közéjük áll, kalugai útjukon velük tart3. A 8. sz. versben a szakadár szektánsok fbldcsókolása és a templomi alleluja-éneklés képez éles ellentétet. A 9.-ben a virágzó vörös berkenyefa és a heterofón harangzúgás ötvöződik személyes életrajzi motívummal. A vörös berkenyevirág (rjabina) a szülőföld jelképe, mely a hangzó térben kipattintja vérpiros virágját, s ezzel egyidőben lehullajtja leveleit. Az élet (virág) és a halál (levélhullás) a Szent János-napon az ünnepi harangzúgás közben újabb kontrasztként jeleníti meg a költőnő születésnapját. A vers fonémái4 (kiejtett hangzói) önmagukban is muzsikálnak. A mély hangrendű magánhangzók (ó, a, jeri) többsége a világos i, e hangokkal áll éles ellentétben. A mássalhangzók zöngés-zöngétlen fonémapárok, melyek a hangtörvényszerűségeknek engedve Cvetajeva verseiben a verssorok vége felé zöngétlenné válnak. (A sötét hangszín, mely általában jellemző az alkotónő müveire, nem véletlenszerű: a hangfelvételek M. Cvetajeva alt hangszínét és gondos artikulálását rögzítik, melyek több jelentéshordozót, hang-szójátékot eredményeznek.) A három versszakból a középső a harangok százainak „veszekedése”. A sok tartalmi és hangrendi ellentétpárt felvonultató vers nem is „szólhat” békés harangzúgás közepette. Nem „holmi harmónia”, egyenletes metronómketyegés, mely a költőnö emlékező írásaiban gyermekkora zongoragyakorlatainak a zene lelkét kioltó, halált hozó háttérritmusaként szerepel. Költeményében a harangzúgás a harangozó ember keze- munkáján keresztül az eget és a Földet köti össze, egyenetlen, poliritmikus, élő hangstruktúra. A hagymakupolás templomok sokasága Marina Cvetajeva számára Alekszandrov- ban a régi főváros szellemét jelentette, itt találta meg azt a légkört, amit a század eleji Moszkva már nem nyújthatott számára. 1916 nyarán itt egész versciklusokat írt. Érdekes, hogy a XVI. század közepétől éppen e hely adott otthont az orosz egyházi kóruszene legjelentősebb központjának. IV. Iván („Rettegett”) parancsára Novgorodból idetelepültek a legkiválóbb kántorok, zeneköltők (roszpevsikek) és énekesek. A cár ide gyűjtötte össze a korabeli énekés misekönyveket szigorú átvizsgálásra, egységesítésre. Rettegett Iván maga is nagy zenekedvelő, sőt zeneszerző volt. A véletlen műve, hogy Marina Cvetajeva pontosan ebben a városban írta „alleluja”-élményeit költeményei refrénjeként? A bevezetőben említett „áthallása” több százévnyi távolságból is érvényesek, hiszen kortársai zenéje 1148
