Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Mészáros Eszter-Tamara Komina: Marina Cvetajeva szimbolikája a zene tükrében
(Sz. Rahmanyinov, A. Szkrjabin, I. Stravinsky) pontosan ez időben idézi vissza a régi orosz egyházi zene alap dallamkincsét. A nagy elődök zeneköltészete számára sem lehetett ily környezetben ismeretlen. Ugyanez év tavaszán Alekszandr Biokhoz, a nagy szimbolista költő-kortárshoz egész ciklust írt. Ennek 8. része látszólag találomra „összehordott” szimbólumaival egyházi és népi tematikát is tartalmaz. Fentebb említettük, hogy a régi orosz kultikus zene kialakulásában alapvető szerepet játszott a régi tradíció. Ez az egyszerű családokból kikerült klerikusok, zenemesterek ösztönös népi hagyományőrző magatartását jelenti. A folklór szokásdallamok bevitele a szerzett miseénekekbe előbb megtűrt, majd tudatos gyakorlattá vált. Marina Cvetajeva költészetének hangzó többszólamúságához a XIV-XVII. századi „népi polifon” hangzás áll a legközelebb, mely horizontális párhuzamaival és széthangzó diszharmóniáival maga is a középkori pravoszláv kóruszene XX. századi „megfelelője”. Idézzük most Rab Zsuzsa fordításában a Biokhoz írt ciklus 8. versét 1916-ból: És újra neved Bögölyrajok felhoznék az álmos kedvű gebékre, és lángpiros kalugai ing hólyagzik a szélbe, és fürj kiállt, és nagy kerek ég homorúi rám, és árad a rozs-hullámra harangszó-hullám, és lomha beszéd, hogy: így meg úgy, az a német, és messze gyalult fakereszt sáfrányszíne éget, és édes hőség dárdáz fénysugarakkal, és újra neved - zeng, mint ez a szó zeng: angyal. (Vándorló csillagok. Európa Kiadó, Bp. 1965.) A vers első olvasásra soronként változó szimbólumok halmaza. Egy-egy szólam, mint a XVII. sz. végi, XVIII. sz. eleji kórusstílus (partyesznij stíl) lejegyzett formája. Ha egyszerre meg lehetne szólaltatni a 8 sort, bizonyára széthangzó, disszonáns zenét kapnánk. A természetet jelző szóképek: „bögölyrajok felhoznék”, „álmos kedvű gebék”, „fürj kiált”, „nagy kerek ég homorúi rám”, „rozs-hullám”, „édes hőség dárdáz fénysugarakkal” szokatlan szókapcsolások. Ezen a háttérképen elmozdul („hólyagzik”) a lángpiros kalugai ing (a zarándokok útvonaláról származó kalugai népviselet). A korábban idézett Moszkva-ciklus 7. versében a napfényes mezőkre szétömlő alleluja megfelelője most a rozs-hullámra ívelő harangszó-hullám, s újabb szín a sáfrányszínű gyalult fakereszt az útelágazásban. A fecsegő német (aki a népi tudatban maga az „Antikrisztus”, a pokol szimbóluma) éles ellentétben áll a fenséges harangzúgással és a hőségben fénysugaras háttérben lebegő angyallal5, a szimbólumok szimbólumával, a költő Alekszandr Biok alakjával. A párhuzamos többszólamúság uniszónóba, az „angyal” szóba torkollik, mely érdekes lezárást ad a széthangzó hang-színképek után. A vízszintes vizsgálódás létjogosultságát Rab Zsuzsa mesteri fordítása a sorvégek páros rímelésének megőrzésével is elősegíti. Érdemes azonban a függőleges irányú verselemzést is megpróbálni. Valamennyi verssor „és”, vagyis oroszul: „i”-hanggal kezdődik. Akár egy kezdet nélküli felsorolást hallanánk, melybe „esetlegesen” olvasó-hallgatóit is bekapcsolja a költő. (Megjegyzendő, hogy az eredeti nyelvű vers 1. sora is „i”-vel kezdődik.) Ez a szignálszerű szó úgy fűzi össze a párhuzamos sorokat, mint végtelen orgonapont6 (tartott hang). Efölött a többjelentésű kontrasztpárok újabb értelmezést nyernek, újabb szólammal gyarapodva tartanak az „angyal” szó unisonója felé, mely Alekszandr Biok földöntúli mása. Az orgonapont itt kétféle jelentéssel bírhat: egyrészt a templomi kórus tenorjának (tenere = tartani) szólama, másrészt a zarándokénekek kísérő hangszere, a tekerőlant zúgó alaphangja. 1149
