Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Martos Gábor: A Forrás harmadik generációjának fel- és eltűnése
ható lesz egyfajta „magasabb egység”, s így végül is ezek a szerzők jogosan nevezhetők- irodalomtörténeti szempontból - egy(séges) nemzedéknek. * Abban ma már minden vita nélkül egyetért az irodalomtörténet, hogy a harmadik Forrás-generáció indulása nagyjából a hetvenes évek közepére tehető: 1974-ben jelent meg a Varázslataink című antológia, melyben (az egyes folyóiratközlések után) először léptek kötetben is az olvasók elé az akkori legfiatalabb erdélyi magyar lírikusok, többek között Adonyi Nagy Mária, Gittái István, Markó Béla, Palotás Dezső és Szőcs Géza. Ugyanakkor semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy ugyanebben az évben jelent meg az az antológia is, melyben Bretter György filozófus-tanítványainak - Ágoston Vilmosnak, Molnár Gusztávnak, Huszár Vilmosnak, Szilágyi N. Sándornak és Tamás Gáspár Miklósnak - az esszéi láttak napvilágot; a két antológia szerzőinek ugyanis sok közös „kapcsolódási pontja” van (és lesz majd) egymással. A kritika már akkor egyhangúlag egyetértett abban, hogy a fiatal lírikusok közül a legfigyelemreméltóbb Szőcs Géza költészete; ő is jutott leghamarább Forrás-kötethez: Te mentél át a vízen? című versválogatása 1976 első napjaiban jelent meg. Ettől a pillanattól számíthatjuk tehát - utólag - a harmadik Forrás-generáció feltűnését az erdélyi magyar irodalomban. Valamivel nehezebb ezzel szemben a generáció „eltűnésének” pontos idejét meghatároznunk (bár az tény, hogy - mint már említettük — a Forrás-kötetével 1983-ban jelentkező Kovács András Ferencet az irodalomtörténet már negyedik Forrás-generációként tartja számon). Nos, ebben a kérdésben megintcsak — az időközben a generáció tagjai közül valóban a legnagyobb irodalmi sikereket elért, s nemcsak írásaival, de politikai szereplésével is legismertebbé vált - Szőcs Gézához fordulhatunk segítségért. Szőcs 1982-83 szilveszter éjjelén, azaz a két év fordulóján ír egy verset, melynek címe: Időszerűségét vesztett végrendelet - dal a kolozsvári fiúkhoz. Ez a vers — mondhatni- Szőcs Géza „búcsúverse” Erdélytől: kórházban, szinte a szó szoros értelmében élet és halál között lebegje írja e sorokat; már túl van feljelentéseken, házkutatásokon, rendőrségi kihallgatásokon, menekülésen, hegyekben, erdőkben való bujkáláson, s felépülése után 1986-ban majd valóban elhagyja - egyébként több generációtársával nagyjából egyidőben - szülőföldjét; a nemzedék vezéralakja ezzel a verssel búcsúzik társaitól, hazájától, eszményeitől, múltjától. Nyugodtan mondhatjuk hát: ezzel a verssel egy szakasz, egy korszak lezárul az erdélyi magyar irodalom életében... 1976-1983: ez a nyolc év tehát a harmadik Forrás-generáció története. Ha végignézzük az ebben a nyolc — illetve, mivel a ’83-ban megjelentek már a következő nemzedékhez sorolódnak: hét — esztendőben kiadott Forrás-köteteket, első ránézésre is tekintélyes listát látunk; harminckét nevet, köteteimet tartalmaz. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ennyi szerzőt nem lehet egyetlen „generációba” sorolni: nincs az a „magasabb egység”, ami ennyi — egymástól vélhetően sok mindenben különböző- alkotó műveit egy kalap alá tudná vonni. Vizsgáljuk meg tehát alaposabban a névsort. Most már, tízegynéhány év távlatából könnyebb a dolgunk, ha „szelektálni” akarunk a listán szereplő szerzők között. Mindenekelőtt az látható tisztán és világosan, hogy kik azok az „egykötetes” alkotók, akik az azóta eltelt évek során kihullottak az irodalom rostáján, akik tehát mára már csak „papíron” létező tagjai ennek a generációnak; sajátságos, hogy ezek a szerzők jórészt a prózaírók közül kerülnek ki, mint Osváth Gábor, Tófalvi Zoltán, Bölöni Domokos, Gergely Tamás, Balogh László, Bodó Barna, de ide tartozik a karikaturista Molnár Dénes is. „Második lépcsőben” nyugodtan leírhatjuk a listáról azokat a szerzőket is, akik Forrás-kötetük után ugyan adtak ki újabb munkákat, ám ezek alapján sem nevezhetők kiemelkedő, jelentős szereplőknek az erdélyi magyar szépirodalom porondján: ebbe a körbe főleg a riportkötetek szerzői — a szerkesztőként és riporterként egyébként igen 1131
