Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Martos Gábor: A Forrás harmadik generációjának fel- és eltűnése
szó (melynek írója egyébként ugyancsak Kántor Lajos) már három Forrás-nemzedékről beszél: eszerint az első Forrás-generáció a sorozat indulásától nagyjából a hatvanas évek második felének közepéig tart, s ebbe olyan akkor induló alkotók tartoznak, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Bálint Tibor, Köntös-Szabó Zoltán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi István, Palocsay Zsigmond és mások; őket a hetvenes évek közepéig tartó időszakban jelentkező Király László, Kenéz Ferenc, Bállá Zsófia, Bodor Adám, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Czegö Zoltán, Páll Lajos, Bogdán László, Kincses Elemér, Gálfalvi György, Markó Béla, Gittái István és mások első köteteivel fémjelzett második Forrás-generáció követi; a hetvenes évek közepén pedig „új, elkülönítő jegyeikkel, egészen más irodalomeszményükkel megint új hullám jelentkezik: a harmadik Forrás-nemzedék”, melybe Szőcs Géza, Egyed Péter, Adonyi Nagy Mária, Körössi P. József, Mózes Attila, Cselényi Béla, Palotás Dezső, Boér Géza, Bréda Ferenc, Darkó István, Sütő István és mások tartoznak. Az 1983-ban jelentkező Kovács András Ferencet, s az őt követő fiatal elsőköteteseket- Biró Ferencet, Visky Andrást, Horváth Alpárt, Gagyi Józsefet, Egyed Emesét, Zudor Jánost, s a többieket - már negyedik Forrás-generációként tartja számon az irodalomkritika; az ő „történetük” az irodalomban még le nem zárt szakasz, ezért ennek „végső határa” ma még nyilvánvalóan nem is húzható meg. Természetesen felmerülhet a kérdés: jogos-e egyáltalán ez a fajta kategorizálás; valóban léteznek-e olyan generációk, melyeket a nagyjából egyazon időszakban kiadott Forrás-kötetek szerveznek egységes irodalmi csoportosulásokká, vagy - még tovább tágítva a kérdést -: van-e egyáltalán irodalmi nemzedék, mint olyan? „Nincs - amennyiben az irodalmi értékrendet vesszük figyelembe: minden szerencsés kornak megvolt a maga egy-két-három nagy költője, a többi a tisztes középszer, vagy még az sem... A nemzedék közösen átélt világnézeti behatásokat, ízlésvilágot, és közösen átélt sérelmeket jelent - semmi többet - az irodalomban: a nagy vers ezeket egységében hordozza, a többiek helyett is. A többiek - a nemzedék...” - írta erről (a nemzedékek létét egyébként éppen nagyon is pontos definíciójával elismerve) Vásárhelyi Géza abban a vitában, mely az erdélyi sajtóban zajlott a fentebb felvetett kérdésről; mely vitában Markó Béla viszont a nemzedéki líra egysége mellett szállt síkra, amikor azt írta: „A líra egysége, még ha egyetlen nemzedék lírájáról van is szó, csak a sokhangú- ság, a sokféle látásmód és szemlélet magasabb egységét jelentheti”. Eszerint tehát mégiscsak lennének irodalmi nemzedékek, s ezeknek lennének (valamilyen fajta) őket összetartó „magasabb egységei”... A fenti vitát természetesen nem tudjuk - s nem is célunk - eldönteni, azt azonban megállapíthatjuk, sőt bízvást el is fogadhatjuk: a kritikusnak, illetve az irodalomtörténet-írónak joga van - saját munkáját megkönnyítendő, s az olvasók tájékozódását elősegítendő - az egyes alkotók műveiből kielemezhető közös jegyek alapján csoportosítani bizonyos szerzőket, s ezeket a — valójában csak általa „összerendezett”- csoportokat egységes nemzedékként, generációként kezelni. Különösen alkalma lehet erre akkor, ha az adott szerzők között valóban léteznek kimutatható „kapcsolódási pontok”, legyenek azok akár az indíttatás, az érdeklődési kör, a meghatározó olvasmányélmények, az (irodalmi-művészi) eszmények hasonlóságai, illetve ezeknek a művekben is megnyilvánuló hasonló megjelenései, artikulációja, formanyelve, stílusjegyei. Az pedig egészen logikus, hogy a nagyjából azonos korú, azonos iskolázottságú, azonos élettérben létező alkotók között (akiket adott esetben még személyes, baráti szálak is összefűznek) nyilván több ilyen „kapcsolódási pont” is fellelhető lesz; az pedig már a könyvkiadás logikájából következik, hogy ezek a szerzők vélhetően nagyjából egyidőben fognak eljutni arra a pontra, hogy folyóiratközléseik, antológiákbéli megjelenéseik után első önálló (Forrás-)köteteikkel is kiléphessenek az olvasók elé. Ha viszont ez így van- márpedig így van -, akkor teljesen természetes, hogy a nagyjából egy időben jelentkező (Forrás-)szerzők - vagy legalábbis azok egy részének - műveiben igenis kimutat1130
