Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Kurucz Gyula: Kelet és Nyugat határán XII.
tanúsítanak ellenállást. Erősebbek csak a gyermekes családokkal és a nekik kiszolgáltatottakkal voltak. Sokan, kevesekkel szemben.) Szállásunk kellemes és kényelmes, a környék gyönyörű (Toulon és Marseille között hegyes vidék, homokos part). Lassan kezdjük felfogni, hogy nyaralunk. Napokba telik, amíg a normál fáradtság szintjére alusszuk ki magunkat, s újra bebizonyosodik: 8-10 nap kell ilyen méretű önkizsákmányolás után, hogy csak az alváshiányt bepótoljuk. Mire ide eljutunk, már ott a nyaralás vége, a szomorú szorongás, hogy megint nem sikerült tartalékokra szert tenni. (Ez az a nyugati közbölcsesség, amelyik a nyaralás mértékét eleve 4 hétben szabja meg, amikor a [nem ilyen mértékű] kipihenés után a szórakozásra, a tartalékképzésre is van idő. Mindenesetre: három hétnél kevesebbet valóban nem lenne szabad pihenni annak, aki valóban sokat dolgozik.) Azért nem sajnáljuk magunkat, s élünk mindenféle lehetőséggel, örömforrással, ami „belefér” a költségvetésbe. A Cote d'Azur iszonyatosan drága. Lényegesen drágább, mint az NSZK, s mivel Európa és Franciaország jómódú rétegét vonzza, az éttermi árak jószerivel elviselhetetlenek. Minden drága (csak a sajtfélék és a kitűnő borok maradnak viszonylag szerény szinten), de lakásunkban a konyha elviselhetővé teszi a dolgot. Ébredéstől elalvásig fürdünk a fenyők zöldjében, a strand homokjának aranyában, az ég és a tenger csodálatos kékjében. A tengerben kevéssé, különösen a gyerekek, mert a kontinentális forró nyarat délen nagy viharok fojtogatták. Ottlétünk alatt két misztrálban is van részünk, s a felkavart víz bizony hideg, csak lassan melegszik. A kicsik szája hamar elkékül, s tiltakozásuk ellenére ki kell parancsolni őket a vízből. Franciaország tűnik egyébként - USA-ellenessége, az amerikai kultúr- imperializmus elleni lázadozása ellenére - a legamerikanizálódóbb országnak. A kisvárosok és falvak széles, vidékies, teljesen komputerizált, reklámokkal telerakott főútjaikkal igencsak hasonlítanak az amerikai vidékhez. A nagyfokú bűnözés miatt a tengerentúli biztonsági rendszerekbe ütközik az ember lépten-nyomon. És: iszonyatos méreteket ölt a pénzszerzés - valójában zsarolás. Autóparkoló zsarolási rendszerek (mert megszüntetnek minden más lehetőséget), turizmus-zsarolások (mert nincs egy pad, egy négyzetméter, ahol ingyen nézelődhetne az ember), a tengerparti zsarolás (minden sávot fizetővé alakítottak, csak a gyalogos jöhet le ingyen), a szuvenír és szörnyű giccs terrora (mindenki vinne haza valamit) alkot összefüggő láncot az egész part mentén. No és a divat. A térdig érő vízben és a parti homokban nemigen fekhet nyugodtan a látogató. A tollaslabda és a pingpong 30 változata hullik, koppan mindenki fejére szüntelenül, rég elmúlt már a napozva fekvés és a tengerben úszás mások iránt toleráns, nyugodt világa, mindenki a neki jutó helyen túl nyúló helyet igényel, mást zavar. Egy norma ugyanakkor tért nyert: sehol nem bőgetnek rádiókat, a pihenéshez szükséges csend mércévé vált. Rászokunk a hely kínálta/diktálta ötemeletes vacsorákra: saláta, húsféle, fagylalt, sajtok (nekünk kitűnő borral) és gyümölcs. Hamar meg lehet szokni, s a két kicsi habozás nélkül követ minket a nemespenészes és büdös sajtok élvezetében. Másféle örömben is van részünk: a gyerekekkel eltöltött 24 óra napról 1097
