Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Gál József: Szántó Piroska kertjei (interjú)
növényeimet ültettem: kukoricát, napraforgót, mákot. Pista él-hal a rózsákért, tehát rózsát is. A rózsával egyébként sok baj van. Meg különben is..., a rózsa nem egészen igazi. Olyan szép, olyan tökéletes, hogy nem is igaz! A mák, az már vadabb, és a dália is vadabb lény. Kerítésnek „nemzeti színű” rózsát terveztem: vagyis pirosat-fehéret. Meg is lett. Nagyon szép májusban. A rózsák közé később odatolakodott a nyuszalag, magyarul az iszalag bérese. Ez külön öröm. Ki gondozza a kertet? Amíg bírtam, én, de most már nemigen bírok ásni. Most nem tudom, mi lesz, hogy ilyen beteg a kezem. Panni is szereti a kertet, de másképpen, mint én. Pista hozzá se nyúl. Nagyon szeretem a virágokat. Mérhetetlenül irigy vagyok, ha valahol gyűszűvirágot látok. Igaz, most már nekem is van. Egy időben az erdőből hurcoltam be a virágokat: volt, amelyik szerette a helyet, volt, amelyik nem. A hunyor például szeret nálam. Akkorára nő, mint egy tál. Aztán közölték, hogy védett növény: így voltaképpen loptam. De annyira tele volt vele az erdő alja, és annyira szeretem, pedig nem barátságos növény. Kankalint is az erdőről hoztam. Rengeteg van, nagyon szereti a helyét. Maga rengeteg virágot ismer. Hol tett szert ekkora növényismeretre? A botanikában használatos nevüket is tudja? Részint otthon tanultam meg a nevüket, részint Bajóton. Bajóton olyan virágnevek voltak, hogy itt nem reprodukálhatom. Mondtam magának, milyen disznóbeszédű falu volt? Persze a virágaiknak volt tisztességes magyar neve is. Meg aztán... megveszi az ember az ilyen témájú könyveket. Csapody Vera nénit ismertem, megvettem a könyveit is. Aztán a többi festőtől is megkérdezi az ember a növények nevét. A festők tudják. Egyik barátnőm sokkal többet tud, mint én. Egy másik barátnőm a gombákat ismeri a nevükkel együtt. Én meg fölismerem a vadliliomot, ökörfarkkórót, és sokféle más vadvirágot. Említette három kedvencét: a mákot, a kukoricát és a napraforgót. De melléjük sorolható a karalábé, a káposzta. Egyáltalán: a hétköznapi főzeléknövények! Igaz? Melyek azok, amelyeket szívesen rajzol, amelyekből aztán megszületnek a változatos virágportrék? Ezeket valóban nagyon szeretem. De - sajnos - beleszerettem az orchideába is, mert az orchideának kapcsolati története van Pista és köztem. Mindig kapok Pistától orchideát, s annak nem tudok ellenállni. Azt mindig rajzolni kell! A saját növényeim közül mindig más a kedvencem. Az a baj, hogy az én változó természetemet néha az egész kert érdekli foltban, néha pedig csak a mák, mert az (is) ellenállhatatlan. Ha a mák nyílik, akkor nekem ki kell mennem Szentendrére mákot rajzolni. Amit még rettenetesen szeretek, az a nemesített szarkaláb. Az olyan, mint egy torony, egy kék torony, csodatorony. Minden változatával szeretem, még a rózsaszínnel is, pedig azt kevésbé kedvelem. Annál inkább a fehéret, égkéket, sötétlilát. Van olyan is, amelynek a közepén egy kis sárgás-fehér folt van. És az íriszek, az íriszek, az íriszek! Tudja, valahogy rettenetesen indulatosnak érzem a növényeket, az íriszt különösen. Érdekes az írisz formája is: két háromszög egyet fordítva rajta, így! Ez a simábbik fele; aztán van három fodrosa. Valaki megtervezte a két háromszöget, egymásba dugta és megfordította. Mindegyik meg van szerkesztve: nézze csak a közönséges cickórót, meg a köményt apró ernyőivel, hogy nagyobb területen fogja föl a napot. 101
