Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 6. szám - Györffi Kálmán: Erdélyi Csillagok (Újabb arcok Erdély szellemi múltjából (kritika)
És ekkor - panteisztikus égi jel! - püspök urunk szeme elkerekedik „tekintettel az őz megjelenésére” „az írók csoportjának közvetlen közelében”... Nos, ez a mítosz: ahogy az erdőnek embertől iszonyodó vada megérzi: ennél az asztalnál emelkedett szívű, gyermeki jóságú férfiak hada ül, és ki tudja, miért, „közvetlen” közelükbe megy. Megérzi a természet-ajándékozta ösztönével, hogy nyugodtan odamehet, mert a vaíjúvári ember valóságos testvére neki, mert Dsida Jenő verseinek szelíd érzelmi holdudvara alighanem száz méterekre belengte őt, s mert a „vadász” - vannak emberek, akikről írták a bibliát, és nem akiknek írták - a házigazda, a biblikus szelídségű Kemény János duplacsövűjét Zeis-gukkernek hívták; magasan fejlett ösztönével tehát az őz „közvetlen” közelükbe... De mondhatnám így is, az őznek oda kellett mennie! Mert amikor a legsúlyosabb gondokról, az erdélyi magyarság gazdasági elnyo- morodásáról, kulturális elnehezedéséről, ellehetetlenüléséről esik szó, a magyarság pusztulásáról esik szó, akkor „az elnöklő Makkal Sándor, tekintettel az őz megjelenésére, a megbeszéléseket rövid időre felfüggeszti.” Erre mondom én: Európa ebben a pillanatban ott volt a marosvécsi asztal mellett! * Talán ott, és ekkor született meg az ötlet, hogy a vécsi várban megtartott tizedik találkozó alkalmából Erdélyi Csillagok cím alatt ünnepi antológiát juttasson el az Erdélyi Szépmíves Céh olvasóinak. És most, a Héttorony Könyvkiadó jóvoltából Erdélyi Csillagok címmel a harmadik kötetet olvashatjuk (a második 1942-ben jelent meg Kovács László szerkesztésében). Az antológiát Kántor Lajos szerkesztette, a kolozsvári Korunk című folyóirat főszerkesztője. „Újabb arcok Erdély szellemi múltjából” - olvashatjuk a szép, hagyományos kiállítású kötet címe alatt, ami kissé megtévesztő, én legalábbis Szilágyi Domokost lezárt életével és életművével együtt is inkább kortársnak, mint szellemi múltnak tekinteném, hiszen költői univerzuma, de alkatának tragikus súlya is sokáig fog még lüktetni a jelen időben. És vonzóerejét is inkább kortársként, mint szellemi múlt képviselőjeként fogja kifejteni (legalább addig, amíg generációját fel nem váltja az idő). A szellem, az erdélyi kultúra egységét és folytonosságát szembeszökően példázza ez az antológia, az első és második kötet kitalálói és esszéinek megírói egy része e harmadik kötetben az esszék alanyává lép elő: Kós Károly, Aprily Lajos, Balázs Ferenc, Bánffy Miklós nemesedik szellemi múltunk őrzőjéből szellemi örökséggé. És Dsida Jenő, Szabó T. Attila, Szabédi László, Jakabffy Elemér, Kelemen Lajos és Janovics Jenő. Tizenegy esszé tizenegy erdélyi író tollából... Szívbeli örömmel olvastam ezeket az esszéket Erdély nagyjairól, noha egyik-másik némi provinciális naivsággal túlozza hősének európai jelentőségét, s szerzőik írástudása sem mindig tökéletes. Vannak köztük lelkes szakemberek írásai, akik védtelenül esnek a frázisba és a képzavarba. De még ezeken is áthat valami igaz melegség és líra: egyik sem száraz, tudákos értekezés, a legtöbbjük hangja nagyon távol áll a felületes és fölényes újságírótónustól is. A legjobbakat a legjobb erdélyi írók írták, s némelyikük valóban szép példája a nagyközönség elé szánt ismeretterjesztő esszének. Hőseikről bizonnyal nem sok újat mondhatnak, de annál több újat és érdekeset tudnak mondani az erdélyi sorsról és lélekről s a magyarsághoz és Európához való viszonyáról. Hadd áruljam el, hogy a fenti bekezdés idézőjelben értendő. Nem én, Babits Mihály volt ilyen szigorú az Erdélyi Csillagok 1935-ben megjelent kötetéhez. (Babits Mihály: Esszék, tanulmányok. Bp., 1978. II. kötet). Véleménye e harmadik kötet kapcsán is megszívlelendő. Leginkább talán a „némi provinciális naivsággal...” induló kitétel gondolkoztatja meg az embert. Nem áll viszont e friss kötetre az, amit Babits az első „színvonalbeli különbsé564
