Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Bodnár György: A meghatározás dilemmái (Juhász Ferenc: Föld alatti liliom) (tanulmány)
használja ki, amely a mosónő anya múltjának és a mosógép jelenének képzettársítását kiváltja. Az anya hagyatéki leltárában a dolgok halála jelenik meg, amely nem ele- nyészés, hanem viszonyvesztés, s ezért ugyanúgy magány, mint az ember léthelyzete a végtelenben, az enyészetben és a maga öntudatlanságában (Ami ittmaradt, 1989). A szegény család használati tárgyainak felsorolása egyszerre konkrét életidézés és immár törtnelem-írás. (A temetetlen munkaeszközök, 1989.) Az egykori szokásrend leírása és a halottas szoba felmosásának kinagyított képe pedig azt a következtetést hordozza magában, hogy az életből-kihullás a halandóság befejezése és az örök-tökéletes lét kezdete, tehát halál. (A meghatározás kezdete, 1989.) Amikor a katalógus őrzi a maga műfaji zártságát, akkor tárgyának azonosságát menti át. S zártságát a többjelentés szolgálatában asszociációi vagy — jobb esetben — egyszerűen szerepváltozásai révén nyitja fel. Ha valóban versalkotó szerepet tölt be, ezt teszi a fizikai szemle, a tudományos rekonstrukció, a fantasztikus fikció és az útirajz is. Az ősfutómadarak leírása például a Föld alatti liliomban azért idézheti fel példálózás nélkül is az együvé tartozó élet és halál végtelen idejét és tervét, mert nincs racionális kulcsa. (Az irigy ősfutómadarak, 1989). S a Mosoda Bomhayhan (1989) azért folytathatja a mosógép-vers mondanivalóit ismétlés nélkül, mert az önlefokozó utalás után (Akkor is te jutottál eszembe...) teljesen átadja magát a hőgyász-emberszorgalom habzó India látványának. Akárcsak az Éjszakák éjszakája (1989), amely eleve oktalanul állítja egymás mellé a halál éjszakáját és az indiai kolduló elefántot, meg a táncoló medvét. Lefokozza a példázat szűkítő szerepét az a verstípus is, amely feláldozza magát egyetlen kinagyított hasonlatért. így Az ősállatban erjedő fóld-parázs (1989) a nemléttel szembesülő ember hasonlatából indul ki - Nézek, mint ősállat ha néz - s meg sem áll, míg a tekintet elemzésében el nem jut az öntudatlan burjánzás és a halál azonosságának felmutatásáig. Az Esőcsöppek (1989) pedig megfordítja a hasonlathalmozás konvencióját - egy ritka konkrétummal, a halott anya könnyével jellemzi a líra közhelyét, az esőcsöppet — s így kapcsolja össze az enyészetben önmagáról lehulló ember képét a természetleírással. De a halál-dalok többsége elégikus példázat, amelyben a reflektáló elem a vers metaforikus lehetőségeinek gondolati meghosszabbítása vagy éppen kulcsa. Te már többé nem láthatod - olvashatjuk legtöbbször a ciklus természet-leírásainak végén. így ücsörögsz te — közli máshol az elégikus költő, miután megjelenítette a bolyongást az enyészet dzsungelében. Anyjáról őrzött konkrét emlékképeit pedig így értelmezi: Mint fehér puli: ugranék öldedbe... Engem is elfúj majd: hab-gömb termés-órát. Ezek a reflexiók gondolati igényt támasztanak, miközben önértékük szerint csak stilizációs szerepük lehet. Máskor azt bizonyítják, hogy az általuk értelmezett költői kép puszta felmutatása már kimerítette a vers lehetőségeit, tehát fölöslegesek. Legsúlyosabb következményük pedig a jelentés szervetlen kibontása. Mivel nem költői képekből származó következtetések — hiszen azokat ugyancsak a zárt metafora hordozhatná -, már csak a retorika érvényességétől függhetnek, s akár önkényessé is válhatnak. A mosógép-vers is addig meggyőző, amíg zárt a leírás: annak a csillagképletnek nem lehet a metaforája, amely a halott tekintetét felvillantó zárósorban megjelenik. Máshol a vers lehetőségét sem látjuk, mert elfödi az önkényes reflexió. A virágzó bodzafa (1989) példázat önmagában többjelentésű természeti kép, de a halál kérdésére némán válaszoló csillagos ég látványával csak egy mellékmotívum — a ragyogás - kapcsolja össze. S nincs benső kapcsolat a vihar-kép és a halál között A rothadt sarokban (1989) sem, az csak a cselekmény szintjén jön létre: „Dörög a víz, arany-érccel csattan, koporsódig csorog a sír-földben... Te meg, mint tutaj habos folyóban lebegve ringsz a koporsó-vízben. S ég, mint sugár-nemzés a szűzben Isten-magány habos csontvázadban.” 851
