Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Bodnár György: A meghatározás dilemmái (Juhász Ferenc: Föld alatti liliom) (tanulmány)
„Kicsike test nagy télből: Már kifagytál a szenvedésből. Tél kicsi kertje: öregasszony, Testem teste táplálkozás-hasznom Könnyes bánat-rongyaimat zúzmara-ágakra akasztom...” De a mindenség megkérdőjelezett vigasza olyan űrt hagy maga után, amely magába omlasztja a hiteket éppúgy, mint az elégikus érzelmi válaszokat. A konkrétumok és elvontságok egybeépítése egyidejűleg reflektálttá is teszi a nyitó- és zárótétel képvilágát, ami így nélkülözni képes a külső gondolati megvilágítást, vagy homogén közeget teremt a tudatáramban mégis felbukkanó fogalmi tartalmaknak. Ezt persze az teszi lehetővé, hogy a két hosszúvers intenciója a megfog- hatatlant kereső asszociációkban és kinagyításokban, valamint a realista emlékképekben és helyzetrajzokban ölt testet. A reflektáló igényű elégia igazi próbája elé akkor kerül a kompozíció, amikor a középső ciklusban magába fogadja a naplóverseket. Mert azt hamar észre kell vennie az olvasónak, hogy ennek kis tételeiben egyre gyakrabban az esetlegességek töltik be a versindító szerepet, amelyek jó ideje meghatározzák Juhász Ferenc családi lírájának hangnemét is. (Fehér virágaid, a nárciszok most nyílnak... Almomban kihan- toltalak... Megy a mosógép... Lázas vagyok, most kicsit lefekszem...) De ha a ciklus háttérben hagyja is konkrét és véletlen indítékait, műfaj választásaiban mindig bevallja kiszolgáltatottságát a retorikának. A tájkép, a hangulatkép, a lelki helyzetkép, az életkép, a pillanatfelvétel, az emlékkép, az útirajz, a tanulmányfej, a katalógus, a mikroszkopikus metszet-kép, a természettudományos lexikoni címszó vagy a fizikai szemle, melyek a Föld alatti liliom középső részében az elégikus mondanivaló és magatartás közvetítésére hivatottak, mind annál érvényesebb, minél inkább megőrzi zártságát. S ha erre nem képesek, a mégis rájuk irányított gondolati reflexió retorikussá és példázatossá teszi őket. Márpedig a költő a Földalatti liliom középső ciklusának ötven versében is minden úton a halál megválaszolhatatlan kérdésére keresi a választ. Ezt a cikluscímben (Halál-dalok) ki is emeli. Voltaképpen az egész könyv bevezetőjének (Az utolsó előszó, 1989) költői képeit nagyítja ki egymás után különböző módokon, amelyekben a vers keresi önmagát és a fiú az anyát a halálban. Választ nem adhat, célt nem érhet, de bejárhatja újra az élet értékeit negatívumaiban. így lesz Az utolsó előszó árnyéktalan csönd, könnytelen közöny és álom tálán bolygóban-virágzás megidézése, mely az ötven halál-dalban a hiány világvíziójává bomlik szét. Ebben a halál üresség, hallgató válasz, az ősállat tekinete az ősburjánzásban, viaszos tekintet és szétbomlás, köznapi dolgok visszhangtalansága, a virágok hatalma, a nem látott természet, az elszabadult tárgyak, a lénytelenség, a tetem könnycseppje, enyészet, csönd, elárvult mosógép, vissz- hangtalan ég, fizikai folyamatok megbomlott összege, kifosztottság, ammoniákos alom, az ember belülről kifelé vetkőzése, bombayi mosoda elmondhatatlan emléke, vizelet- tócsa-aranylánc, testben növekvő árnyak, belépés a végtelen időbe és térbe, életkérdés, melyre a rothadás válaszol, átléphetetlen küszöb, elfújt gyermekláncfűgolyó, a leghosszabb utazás, a vers kudarca, már-csak-rózsaüzenet, a legsűrűbb sötétség és a sohatöbbé. A halál-versek nem lehetnek heurékák feltörései, létjogukat igazoló szavuk az örök titok egyszeri és megismételhetetlen átéléséről szólhat. Ezért a Föld alatti liliom vízió-világában az embertől megfosztott tárgyak képe jeleníti meg legérvényesebben a metafizikai hiányt. Az üres kerti szék (1989) és A mosógép és a halott (1989) például ugyanazt a szomorúságot és emberi sorsfelismerést fejezi ki, amelyet már Nagy László elárvult járógépének tárgyias leírása is sugárzott. Az elsőben az üres kerti széket körülvevő természet hív elő olyan képeket, amelyek egyidejűleg a sírgödröt is elénk idézik: S omlik rá az éjszaka: — aranyrögök, szénfalak. A második azt az evidenciát 850
