Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Martos Gábor: "Ez még mindig ugyanaz a társaság" (Beszélgetés Bréda Ferenccel) (interjú)
annyian, a világ komplexitásának a realitását; ez azért mindenkinek a tudatában volt. Ezekben a beszélgetésekben gyakran említettük azt a két m űhelyt - az Echinoxot és a Fellegvárt -, amelyeknek a szellemiségét azokban az időkben ti alakítottátok; előbb Szőc8 Géza és Egyed Péter, majd Bretter Zoltán, Beke Mihály és te szerkesztettétek az Echinoxot. Ezek a műhelyek mennyiben segítették kialakulni ezt a fajta közös szellemiséget, vagy mennyiben voltak ennek a közös szellemiségnek a produktumai? Mi volt előbb: a műhely, vagy a szellemiség? A műhely. A műhely egy tégely volt - mármint a Echinox vagy a Fellegvár —, és a szellem mindig úgy alakult, ahogy a tégelykeverö fő laboráns azt keverte. Volt egy pár nagyon jó fő laboráns... Egyed és Szőcs mindenképpen nagyon nagy kettős volt az Echinoxnál; ők egy nagyon nagy nyitást produkáltak ott. Azokat az embereket futtatták, akiket nemcsak hogy meg tudtak győzni, de akiket még egy kicsit át is tudtak formálni arra, amit akartak csinálni. Ugyanez volt a mi időnkben is az Echi- noxnál; valószínűleg te is tudod, mint ahogy mindannyian, hogy ha van egy kis hatalom az ember kezében, akkor azt csinál vele, amit akar. Mekkora hatalom volt Echinox-szerkesztőnek lenni a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, amikor ti ott voltatok? Nagy. Nagy hatalom volt — „nagyhatalom” nagy hatalom az itteni kis irodalmi életben. Ez azt jelentette, hogy akit mi publikáltunk, arra felfigyelt az egész irodalom; abból lehetett író, az már közölhetett akármelyik hivatalos nagy lapban; megvolt neki az útlevele. Főképp a szerkesztőségekben olvasták, hogy kit halásszanak majd ki. De mi - hogy mondjam - „szelepként” is használtuk a lapot, tehát az összes másutt kicenzúrázott írásokat közölhettük, tudniillik az én egyedi dolgom volt, hogy el tudom-e intézni a cenzorral, hogy lehozza, vagy sem. És hogy lehetett elérni, hogy lehozzanak az Echinoxban valamit, ami - mondjuk — nem jött le az Utunkban, vagy a hivatalos sajtóban bárhol másutt? Hát úgy, hogy azt mondtam, hogy a saját felelősségemre írja alá. És ez elég volt? Elég, mert akkor a cenzor azt mondhatta az illető tisztnek, aki őt ellenőrizte, hogy menjen, beszéljen Brédával. Volt ilyen beszélgetés? Nem. Tehát odáig már soha nem jutott a dolog, hogy a tiszt meg is keressen? Ezért nem. Azért nem, soha, hogy mi miért jelent meg. Mondtam, te - nem mondom meg, hogy ki volt a cenzor -, írd csak alá, s ha valami bajuk van, akkor forduljanak hozzám. De ezért soha nem fordultak hozzám. És miért fordultak? Voltak afférok? Voltak, mint ahogy mindenkinek. Romániában az az úzus működött, hogy minden vállalatban volt egy felelős, aki mondjuk húsz-harminc év alatt mindenkit behívott 845
