Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Martos Gábor: "Ez még mindig ugyanaz a társaság" (Beszélgetés Bréda Ferenccel) (interjú)
az ok? Mindegyikük külön téma, nem foglalkoztam vele behatóan, de ez az érzésem. Aki nagy költő, az egy Petrarca, aki nagy költő, az egy Dante, az talán egy Füst Milán; aki nagy költő az kimeríthetetlen, az megérinti az ember lelkét, megfogja, abban nem érzel semmi kicsit, semmi beskatulyázottat, semmi lényegtelent. Abból nem lehet egy szót sem kihúzni; Petrarcából egy vesszőt sem lehet kihúzni, Vergi- liusból sem, Ovidiusból sem. Azért furcsállom mindazt, amit most mondtál, mert ezekben a beszélgetésekben, amelyeket ennek a szellemi körnek a tagjaival folytattam, például éppen Weöres Sándor neve nagyon sokszor felmerült, mint előkép, mint valami olyasmi, ami felé igyekszik ennek a generációnak - illetve hát ennek egyes tagjainak - a költészete; ebben a beszélgetéssorozatban sokszor hangzott el mérceként Weöresnek a neve. Te egyrészt beletartozol ebbe a körbe, másrészt - ezek szerint, ahogy elmondtad - éppen Weöres költészetét nem érzed magadra nézve érvényes költészetnek. Hol találsz akkor közös pontokat abbén a szellemi körben? Közös vonások? Gondolom, hogy Erdélynek, mint egy reflexiós témának a jelenléte, az mindenképpen közös pont volt ebben a társaságban. Ebben persze sok megközelítés lehetséges - sok megközelítés is volt —, de a lényeg az, hogy erről mindannyian gondolkoztunk és igyekezett mindegyikünk a maga felfogását elmélyíteni, és aztán még talán idomítani is. Szerintem Erdély... az erdélyi helyzetről való meditálás az mindenképpen közös pont volt; Erdély, mint reflexiós téma, és főképp a sajátosságában, tehát nem annyira a Magyarországhoz való viszonya, avagy a többségi állammal szemben való viszonya, hanem Erdély, mint sajátosság. Azt hiszem, írtam egyszer neked: Tündérország határait csak a tündérek ismerik. Szóval ez egy sajátosság volt, és erről nagyon érdekes volt gondolkodni, és ez volt - mondjuk - a közös nemcsak kovász, hanem a közös alapmérték - a mai napig is az -, ami mindent lehetővé tesz. És az esztétikai értékekben nincs közös vonás? Az esztétikai értékekben viszont teljes szabadsága volt mindenkinek. Nem voltak kötelező dogmák, legfeljebb csak tisztelni való dogmák. Például azt, hogy Bretter nagy filozófus, ezt tisztelni kellett; ezt a kijelentést. De azért még Brettert is kritizálhattad. De ő egy olyan valaki volt, akit tisztelni kellett, tiszteltük is... illetve nem kellett, de tiszteltük. Vagy hogy Szilágyi Domokos úgymond nagy költő, hát ehhez mondjuk én nem nyúltam; tudtam, hogy sok ember szereti, meg miért hívjam ki magam ellen az úgymond meggyőződéses, hithű emberek haragját. De ha én nem tudom, hogy ki az a Szilágyi Domokos, és nekem ideteszik az orrom elé, abból minden harmadik szót ki lehet húzni, vagy minden ötödik sort; amit nem mondhatok el például Szőcs Gézáról, akit én nagyon nagy költőnek tartok, aki szerintem a magyar irodalom egyik legnagyobb költője; legalábbis onnan nem lehet kihúzni egy vesszőt sem. Na most, hogy Weöres miért volt ennyire fontos ennek a körnek a számára? Weöres egy olyan húrt pendített meg az erdélyi szellemiség közvetlen fül távolságában, ami sok rezonanciát keltett; negatívat és pozitívat. Weöres tudatában van a nyelv mágikus erejének. A költészet az a különböző mágikus erőknek a kontrollált formába öntése, tehát a különböző energiáknak kontrollált gyakorlata; viszont Weöresnél sokszor túlkapások, anarchikus forgószelek vannak, amelyeket nem lenne szabad hagyni; nem tesz jót az elmének. Annak idején a ti jelentkezésetek, a ti költészetetek berobbanása az erdélyi magyar irodalmi életbe is elég nagy viharokat - hogy a te szavaddal éljek: forgószeleket - kavart... Igen... Ami engem illet, én nagyon sok világirodalmat olvastam ahhoz képest, amit itt forgalmaztak, vagy egyáltalán ismertek az emberek, és abból rájöttem, hogy 843
