Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
éreztem én. Olyan ideges lettem, hogy még a kolbász sem ízlett. Inkább egykettőre felöltöztem, betáraztam a pisztolyomat és mentem elővenni az órást. Belépek, minden köszönés nélkül, már dörgölöm is az orra alá:- Micsoda disznóság ez?! Akár főbe is lőhetnélek érte, nyavalyás! Egyéves garanciát emlegettél, azt’ már másnapra bedöglik nekem ez a vacak!- Nem ejtette le vagy ütötte be valahova?- Tiszt vagyok és kultúrember, a Szovjetunió polgára. Tudom, hogy órát nem szokás dobálni, meg elejteni. Valid csak be, hogy selejt árut sóztál rám! De ne hidd, hogy megúszod szárazon!- Mutassa csak azt az órát - aszongya. Odaadtam. Nagyítólencsét tett a szemére, kinyitotta az óra hátlapját, nézegeti. Aztán gúnyosan elvigyorodott és visszapattintotta a felődapot. Majd megfogta azt a gombot, ami oldalt kiáll belőle és elkezdte tekerni. A füléhez emelte, hallgatta, azt’ visszaadta.- Az óra - aszongya - hibátlan. Csak minden nap fel kell húzni, ugyanis a szerkezetét rugó hajtja... A fene ott egye meg, közben rájöttem én is. De hogy ne örvendezzen a nyavalyás, hogy ő milyen okos, lenézőleg a fejihez vágtam:- Nálunk, a Szovjetunióban, a legjobb órák villanyossággal húzatnak fel, -aszittem, ez is van olyan. Azzal, megőrizve komszomolista méltóságomat, büszkén kiléptem tőle. Majd most nem hordja annyira fönn az orrát. Máma levelet kaptam Dunnyuskától. Meg is voltam lepve: még három hete sincs, hogy írtam neki, azt’ már itt is a válasz! Nohát, remekül dolgozik ez a mi szovjet postánk! Az egész világ példát vehetne róla. És még a boríték is egészben van. Látható: rendes polgár levelével nem foglalkozik a cenzúra... Node aztán kiderült, hogy nem is postán jött a levél. Egy ismerős vasutas jött éppen Vilniusba, hát azt kérte meg Dunnyuska, hogy hozná már el. El is hozta. Egyenest ide. Kár, hogy nem talált itthol. De talán jobb is, hogy nem. Ismeretlen emberrel jobb nem komázni. Nagyon tetszett a Dunnyuska levele, hát idemásolom szó szerint: Szeretett Misecskám! Nagyon büszkék vagyunk rád, hogy olyan derekasan, bolsevikhoz méltó módon helytállasz és pusztítod a fasiszta lengyel tábornokokat. Épp elég volt abból, hogy kínozzák a munkásosztályt és gyilkolásszák a proletariátust. Legszívesebben fecskeszárnyon repülnék hozzád, én szeretett hősöm, és magam is szívesen beverném a trágyaszóró vasvillát egypár uraság hájas hasába. Szegénykém, biztosan mindig éhes vagy, mi? Mert tudom ám én, megírta az újság és könyvben is olvastam, hogy Lengyelországban mindig is éhínség volt, de olyan, hogy az emberek lócitromot, fakérget ettek kínjukban vagy az anyaföldet harapdálták. Csakis a kapitalisták tobzódtak szakadásig kenyérrel és szalonnával. Meg kinn a pályaudvaron is láttam egy egész szerelvényt, minden vagonon plakát: „KENYERET AZ ÉHEZŐ LENGYELORSZÁGNAK”. Küldenék neked, galambocskám, egy kis kétszer sültet, de hát én magam se láttam kenyeret vagy két hónapja. Csomagolok azért egy kevés szárított áfonyát, termett belőle sok az idén. Meg egy pár krumplit. írd meg bátran, ha kell. Azonnal elküldöm. 839
