Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Kurucz Gyula: Kelet és nyugat határán I. (esszé)
KURUCZ GYULA Kelet és nyugat határán I. Mindig kétkedve figyeltem a - jórészt nyugati - próféciákat, hogy mekkora előnyök származnak majd a két Németország egyesítéséből. Aziránt nem volt kétségem, hogy a nyugati félnek - az átmeneti terhek mellett - valóban sokat hoz a konyhára az összeolvadás. Egy tizenhatmilliós ország teljes újjáépítése, mindennel való újraellátása kétségtelenül hatalmas megrende- léseket-megbízásokat - azaz hasznot jelent. Jó 5-10 évre biztosítja a gazdasági növekedést, elsöpri az útból a mindig fenyegető recessziót. Ha emellett jut kapacitás a volt (politikai értelemben) Kelet-Európa megszállására (gazdaságilag), akkor nyugat akár 10-15 év fellendüléssel is számíthat. További 10-15 év haladékot adhat a Szovjetunió. Azaz a történelem fogyasztási zsákutcájába futott ipari civilizáció messze kitolhatja az önpusztító életmódon való kényszerű elgondolkodás időpontját. Időt „nyerhet” ahhoz, hogy önmagát (környezetét) visszavonhatatlanul tönkretegye. Az emberiség mindig a 24. órában kezdett gondolkodni - olykor még akkor sem. De a tét eddig nem volt ilyen nagy. Ehhez a játékhoz kitűnő modellnek tűnik a volt két Németország esete. (Elcsábít a játék lehetősége. Nyugat-Európa „mentséget” szerez kelettel és a Szu-val. Az USA Dél-Amerika „talpraállításával”. Japán és a sok kicsi tigris Kínával. Az egyetlen gazdátlan [s egységes-agresszív arculata miatt] nagyon veszélyes kontinens: Afrika, az arab világ. Mi lesz velük? Mi lesz velünk? És: ki gondolkozik az emberiségről, ha nem muszáj?) * Berlinbe érkezésünk után nem sokkal (januárban) egy sajtóvitát nézek a televízióban. Jogász politikusok, jogász újságírók, igazi jogászok elemzik a felelősségre vonás kérdését. Több száz politikai és gazdasági per halmozódik az ügyészség asztalán: jórészt a kommunista vezérkar és az állambiztonság „nagyjainak” esetei. Kit, hogyan kell megbüntetni? A jobboldali politikus újra és újra beveti magát: egy nép igazságérzetét kell visszaadni, bebizonyítani, hogy a sok szenvedésért egy igazságos társadalomban, egy jogállamban eljő a büntetés. Nem elég tehát a Stasi (állambiztonsági) vezérek és főtisztek számonkérése, el kell indulni lefelé, mindenkit sorra kell venni. Mindenkit, aki a munkahelyen, az utcán, a mindennapi életben kínozta, megfélemlítette az embereket. Elmenni akár 100—150 000 ügyig. Megadni a feloldozást a népnek, hogy érdemes volt, hogy eljött az igazságtétel, a védelem korszaka. Megütődve nézem a műsort. Mindig is tudtam, hogy „a nyugatnak” 790
