Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Tóth Endre: Pannonia Christiana (A kereszténység kezdete a Kárpát-medencében) (tanulmány)
nése mit sem változtatott. A kereszténység pedig, terjedésének első időszakában a császárkultusszal, a görög-római pantheon isteneivel vette fel elsősorban a harcot, és kevesebbet törődött a nép hiedelmeivel. Annál inkább így volt, mert a IV. század folyamán a kereszténység, főként az egyházi szervezet vezetői, az intézményes pogány vallás háttérbe szorítására tettek eredményes kísérletet. Ehhez, a kétségkívül könnyebb feladathoz kapták meg a keresztény császárok támogatását. A lakosság ekkor talán még nem is érezte, hogy vallásos szokásaik, termékenységvarázslataik milyen veszélyben vannak. E szertartásokra pedig ekkor még különösen nagy szükségük volt, mert az új vallás nélkülöz mindent, ami a termékenységi rítusokkal lenne kapcsolatban, amikkel a termékenységi rítusok helyettesíthetők lettek volna. Ezért éppen ezek a szertartások voltak azok, amelyek a IV-V. században - sőt századokkal tovább is - fennmaradtak. Az V. évszázadtól kezdve azután az egyházatyák, mint Maximus Taurinensis, Martinas Bragensis már felvették a harcot a „babonák” ellen. Az V. századtól a régi pogány istenek, mármint azok, akik a nép hiedelemvilágában romanizálódtak, és amelyek túlélték az új vallás rohamos terjedése és népszerűsége okozta megrázkódtatást, egyre inkább háttérbe szorultak. Tiszteletüket, rítusaikat titkolni kellett. Végül is évszázadok során átalakulva, egyre inkább az alvilágba süllyedtek: pokolra kerültek, démonokká, ördögökké, boszorkányokká váltak. Vagy pedig profanizálódtak, vallásos tartalmukat végleg elvesztették. Silvanus, aki a kereszténység számára semmiféle vetélytársat nem jelentett már, az ördög, vagy szelídebb formában vademberként, erdei emberként, jó vagy rossz kísérteiként az Alpok vidékén még a középkorban is fellelhető volt. A pannoniai kereszténység élete a III. század végétől, Victorinus feltűnésétől a VIII. század végéig, ha hiátusokkal ismerjük is, folyamatos. A városokra támaszkodó egyházi igazgatás, a püspöki szervezete a római közigazgatás felbomlása, a lakosság menekülése után az átvonuló germánoktól megtizedelve, egy ideig még fennmaradt. Itt is, mint más tartományokban, az egyházi szervezet a bizonytalan életkörülmények között a viszonylagos biztonságot jelentette. A világi igazgatás szétesésével, a Nagy Constantinustól kezdve kiépülő egyházi szervezet volt az, amely összefogta a tartományban maradt rómaiakat. Papjaik, püspökeik tárgyaltak a beköltöző új népek vezetőivel. Csak halvány nyomok jelzik, mi történt Pannóniában. A szomszédos Noricumból azonban jól ismerjük Szent Severinust. O korábban Attila hun király udvarában élt, majd szerzetes lett és rendkívüli képességgel tudta a határvidék népét vezetni és szervezni az együttélést a barbárokkal. Pannónia délvidéki püspökeit még az V-VI. században is emlegetik. Északon, Scarbantiaban, az utolsó püspök a langobardokkal menekült Itáliába: 572-ben részt vett a gradói zsinaton. A római uralom felbomlásával zárult le a pannoniai kereszténység történetének első nagy szakasza. A lakosság időnként mediterráneumi eredetű keresztény foglyokkal gyarapodva, a népvándorláskor viharaiban is fennmaradt. Az avarkor első periódusából keresztény ötvöstárgyak bizonyítják az ékszerek viselőinek keresztény hitét. A VII. század végétől azonban ők is szemünk elől tűnnek. Az egyetemes egyház is megfeledkezett róluk, elszigetelődtek az avar tömegben. Mégis, a VIII. század legvégén, amikor Pippin itáliai király 796-ban hadjáratot vezetett avar földre, a vele érkezett Paulinus Aquileia pátriárka feljegyzi, azt, ami bizonyára számukra is meglepetés volt: sok keresztény él avar területen, műveletlen, írástudatlan papjaik vezetése alatt. Ezek a pannoniai keresztények tehát a VIII. század végén egy évszázadra ismét kapcsolatba kerültek az egyetemes (frank) egyházzal. Templomok épültek, papok érkeztek Pannónia nyugati részére. 896-ban azonban a magyar honfoglalás újabb 100 évre söpörte el ezeket a kezdeményeket. Az újrakezdés majd Géza fejedelem és István megkeresztelésével következik be. 747
