Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Tóth Endre: Pannonia Christiana (A kereszténység kezdete a Kárpát-medencében) (tanulmány)
Szerencsés véletlen, hogy Pannóniában egy izgalmas leletcsoport segített megismerni a későantik népi vallásosság egy területét. A IV. századra megszűnt a pogány vallás legjellegzetesebb kultuszszokása, az oltárállítás: ezzel a vallásosság vizsgálatának egyik legfontosabb forráscsoportja is eltűnt. Észak-Pannóniában azonban mintha az oltárállítás helyére egy új kultuszforma lépne: arany- és ezüstgyűrűk ezek, amelyek a formájuk és a lelőkörülményük alapján jól keltezhetök a késői császárság idejére. Érdekességük vésett feliratuk: ez árulja el viselőjük vallási érzelmeit. A gyűrűkre Silvanus istennek dedikált feliratot véstek. Ezek a gyűrűk, amelyek a Dunántúl későrómai temetőiben kerülnek elő (Gerulata-Oroszvár-Rusovce, Scarbantia-Sopron, Savaria—Szombathely, Fenékpuszta, Bogád) a Silvanus-tisztelet népszerűségét bizonyítják. Mutatják egyúttal a pogány hitvilág továbbélését, szinte kultuszteremtő erejét. Nem az egyetlen pogány leletek ezek a gyűrűk a IV. századból. A többi tárgy, mint a születés-halál hiedelemköréhez kapcsolható Parca-korsók, a Szőnyben talált augurbot, a zámolyi Sol-Luna lemez, a későantik pogány vallásosságon belül nem alkalmasak egy elkülöníthető, elterjedt, jellegzetes kultuszközösség meghatározására. Különösen érdekes és sokatmondó a gyűrűkön olvasható Silvanus istennév. Régóta sejtjük, hogy az ősi, itáliai, de a római capitoliumról kikerült, az államvallásból többé-kevésbé kiszorult istent mély kapcsolatok fűzték Pannoniához: ennek bizonyítéka többek közt, hogy a főisten, Jupiter után őneki állították a legtöbb feliratot a tartományban. Ennek egyik oka, hogy a pannoniai kelta—illyr őslakosság a római foglalás után, a betelepített, veteránként letelepített itáliaiak hitvilágának Silvanusá- ban fedezte fel azt az istent, akit hitük főistenével a leginkább tartottak azonosnak, és akit az új kultuszformának, a rómaiak által meghonosított oltárállítási szokásnak megfelelően már latin névvel, Silvanusként tiszteltek. Azt, hogy milyen mélyen gyökerezett Silvanus tisztelete a romanizált lakosság hitvilágában is, milyen alapvető kívánságoknak és félelmeknek volt a kifejezője, mutatja tisztelete, amely a terjedő kereszténység ellenére szívósan tovább élt a pannoniai hiedelemvilágban. Akkor, amikor már nem volt szokás, sem dicséretes feladat, állampolgári kötelesség a pogány isteneknek oltárt állítani, a pannoniai Silvanus-tisztelők megtalálták a módját, hogy hitüket továbbra is gyakorolják. Hogy mindig érezhető közelségben legyenek az istenhez, Silvanusnak szentelt fogadalmi gyűrűket készítettek, az akkortájt már ritka nemesfémből, aranyból, ezüstből. Nem véletlen a gyűrű kiválasztása kultikus célra. Hiszen a személyes viseleti tárgyak, az ékszerek közül a gyűrű az, amelyik a leginkább jelentéshordozó, amely a leginkább kötődik viselőjéhez. A keresztény IV. századi Silvanus-hit és -rítus logikus következménye egyrészt a császárkori vallási élet kettősségének, másrészt a kereszténység hitrendszerének. A császárkori vallási élet egyik oldalát az előírásokkal szabályozott szertartások szerint végrehajtott intézményes vallásosság jelentette. Ennek legfontosabb megnyilvánulása a tartományban a császárkultusz volt, azaz a lakosság császár iránti hűségének, lojalitásának megtartása, a szertartások és a vallásosság segítségével való biztosítása volt. Legalábbis a kormányzás felső szinten erre törekedett. Ez persze nem az a vallásosság volt, amely Pannónia - vagy más tartomány - egyszerű, földműves lakosságát kielégíthette volna. A hivatalos jellegű vallásosság a lakosság ilyen elvárásainak csak egyik kevésbé lényeges területét fedte le. Alapvető igényeiket: az emberek és állatok, a föld termékenységét biztosító rítusok, a varázslás, a jó és a rossz, az előbbieket elősegítő, az utóbbiakat gátló lények, a tündérek és démonok világa, egyszóval a néphit, amely még a szűkös emlékek alapján is élő volt, jelentették. A hivatalos vallásosság, a császárkultusz és intézményei ezt csak kevéssé tudták kielégíteni. Ezért a vallási élet alacsonyabb megnyilvánulásai: a hiedelemvilág, a varázslás, ha átalakulva is, a római foglalás után tovább éltek. Pannóniában a hiedelmek megtestesítője, a leginkább romanizált alakja Silvanus lett: termékenységi és halálos tulajdonságaival, kíséretével és környezetével, az úti isten.fi ők kel együtt. Ezen a hiedelemvilágon a római vallás, a császárkultusz visszaszorulása és megszű746
