Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - Tóth Endre: Pannonia Christiana (A kereszténység kezdete a Kárpát-medencében) (tanulmány)

népek sorsára a legmeghatározóbb volt. Ez az az időszak, amelyben a mi Európánk, a modern Európa megszületett. Amelynek megismerése nélkül az európai történelem sem érthető meg.

írásomban most az elsüllyedt ezer év egyik fontos, talán legfontosabb összetevőjéről, a kereszténység kárpát-medencei kezdeteiről írok. Pontosabban a Kárpát-medence nyugati felének kereszténységéről. Hiszen a IV. században Erdélyben és a Dél-Keleti Kárpátok körzetében is élt egy jelentős keresztény közösség, az arianus gotoké.

Kik voltak az első keresztények és hogyan jutottak el Pannóniába? Miként teijedt el az új vallás a Római Birodalom katonatartományában? Nem tudjuk. A III. század utolsó harmadáig az írott források hallgatnak, régészeti leletek nincsenek. Akkor azonban az addig homályban rejtőző pannoniai keresztények közül hirtelen egy olyan, nagyformátumú személyiség tűnik fel, akinek nemcsak neve és magas hivatala ismert, hanem műveinek egy része ma is olvasható: Victorinus ő, Poetovio püspöke, számos szentírásmagyarázó mű szerzője. írásait csak a szintén evidéki, Dalmatia és Pannónia határán, Stridóban született Hieronymus, azaz Szent Jeromos egyházatya fogja majd, bőven merítve belőle, háttérbe szorítani. Victorinus a Közép-Duna-vidéken gyakori nevet visel: bizonnyal helyi származású volt. Munkáit is latinul, a tartomány nyelvén írta, noha görög tanulmányai nyomot hagytak nyelvezetén. Pannónia egyik legjelentősebb városának püspökeként (Poetoviot csak a tetrarchia-korban csatolják Noricum- hoz), a keresztény közösség vezetőjeként jelenik meg. Fellépése, püspöki hivatala, irodalmi munkássága aligha lenne megmagyarázható akkor, ha Victorinus az éppen születendő pannoniai kereszténység képviselője lett volna, ha a tartomány kereszténysége legalább több évtizedes múlttal nem rendelkezne. Hogy valóban helyes arra gondolni, hogy Victorinus tevékenységének előzményei voltak, és fellépése nem elszigetelt volt Pannóniában, azt a valamivel későbbi, Diocletianus-kori keresztényüldözések bizonyítják. Nemcsak számos vértanút ismerünk név szerint, hanem szenvedéstörténetük beszél környezetükről, a közösségekről, a szervezett egyházról, azaz a keresztény lakosságról. Nem magányos keresztények voltak a Diocletianus-kori vértanúk, hanem közösségek papjai, püspökei.

Azon persze, hogy a 300-as éveknél korábbi keresztényekről a Duna-vidéken szinte semmit sem tudunk, nincs miért csodálkozni. A Nagy Constantinus császárságánál korábban élt keresztényeknek nem voltak jellegzetes viseleti és használati tárgyai. A szertartások, az istentisztelet helyszíne, a közösség háza: az ecclaesia még nem, vagy alig kapott végleges, állandó épületet és formát. A ház, a domus majd csak Constantinus uralkodásától alakul át a földi uralkodó dísztermét külsőségeiben követő épületté, a mennyei király házává: domus Dei-vé, basilicává. A keresztény írók, mint például a latin nyelvű keresztény irodalmat szinte a semmiből megteremtő Tertullia- nus pedig arra tanított, hogy a hithű kereszténynek nem illik hivalkodó öltözetben felcicomázva járni, pogány szokást követni. A III. század elején Alexandriai Kelemen tanácsolja: ha a luxust és a gazdagságot elutasító keresztényeknek a mindennapi szükség miatt pecsétgyűrűt kell hordaniuk, ezeket olyan ábrázolásokkal díszítsék, amelyek összeegyeztethetők a keresztény életfelfogással és etikával. Ne ábrázoljanak pogány isteneket, mitológiai jeleneteket vagy fegyvereket. Kelemen azt ajánlja: a pecsétgyűrűk kövére inkább galambot, hajót, horgonyt vagy lantot vésessenek. Mivel ezek a képek vallásilag semleges tartalmúak, a pogányok és a keresztények is felhasználhatták. Egy temető leleteinél, a sírok mellékletei között ezért nem lehet megállapítani, hogy ki keresztény, ki nem. Azaz a keresztény népesség régészeti módszerekkel nem figyelhető meg az I—III. században. Változás majd akkor történik, amikor a chi-rho görög betűkből Krisztus nevének kezdetére monogramot szerkesztenek Nagy Constantinus milviusi győzelme idején: a jelvényt a keresztények gyorsan és tömegesen felhasználták.

Mindaz, amit a Victorinus működését megelőző pannoniai kereszténységről írtak, a tartománytörténet alapján megfogalmazott sejtés, és a kereszténység terjedésének

741