Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége I. (tanulmány)
kifejezés itteni használatának időrendi adatai azonban - Györffy ellenére - azt is jelentik, hogy Anonymusnak a XIII. század kezdeténél később kellett írnia a munkáját, akkor, amikor a kifejezés már általános volt. Kevés a valószínűsége annak, hogy a „de genere szóhasználat először Anonymus Gesíájában jelentkezik” (Györffy Gy.: Anonymus társadalmi szemlélete, i. m. 76). Egy 1200 körűire keltezett Anonymusnál egyébként is túlságosan sok új dolog jelentkezne „először”, ami önmagában is gyanakvást ébreszt e keltezéssel kapcsolatban. Ugyancsak a XIII. század elejénél későbbi időpontra utal Anonymusnál egy jogi kifejezés használata. A vérszerződés negyedik szakasza szerint: „Hogyha valaki utódaik közül hűtelen lenne a vezér személyéhez (Ut, siquis de posteris eorum infidelis fieret contra personam ducalem) ... a bűnösnek vére omoljon ...” (SRH I. 41. Paizs D. magyar ford.). Horváth J., aki összevetette a vérszerzödés pontjait az Aranybullával, kimutatta, hogy az infidelitas, a hűtlenség jogi terminusként, körülírás nélkül először az Aranybulla záradékában jön elő (Horváth J.: Acta AntHung. 19. 1971. 363—4., vö. Marczali H.: A magyar történet kútfőinek kézikönyve, i. m. 142. sine nóta alicuius infidelitatis, a hűtlenség minden vétke nélkül), holott még 1214-ben is körülírással szerepel a kifejezés II. Endre levelében. Horváth ennek alapján azt mondja, hogy a Gesta írója e kifejezést önmagában a XIII. század második évtizede előtt aligha használhatta (i. h. 364), nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy a körülírás nélküli használatra csak az Aranybulla kiadása, tehát 1222 után került sor. Marczali H. óta gyakran felvetődött, hogy a magyarok vándorlásának anonymusi útvonala nagymértékben hasonlít ahhoz az úthoz, amelyen Julianus barát 1236-ban hazatért Magna Hungáriából (Marczali H.: A magyar történet kútfői az Árpádok korában i. m. 76-7), amiből természetesen az következne, hogy a Gesta a Julianus-út után keletkezett volna. Ezt az érvelést Horváth J. elutasította (Horváth J.: Anonymus és a Kassai Kódex i. m. 86 kk), azon az alapon, hogy Anonymus útirányában az orosz területek XII. század második felében való, ill. századvégi politikai-közjogi helyzete tükröződik (vö. Domanovszky S.: Száz. 1933. 50 kk). Legutóbb Harmatta János foglalkozott e kérdéssel, aki viszont arra mutatott rá, hogy a Volga folyó Anonymusnál szereplő Etyl neve (SRH I. 41) nem maradt meg a magyar hagyományban, azt Anonymus csak a Julianus-út híradásából ismerhette (Harmatta J.: AntTan. 24. 1977. 219). Harmatta ugyanakkor 1237-re helyezi a Gesta írását. Nemcsak az Etyl név származik azonban Anonymusnál a Julianus-út adataiból. A Gesta a magyarok őshazáját Dentumoger névvel illeti (SRH I. 34, etc). E nevet sokan és sokféleképpen magyarázták (vö. Györffy Gy.: Krónikáink és a magyar őstörténet, Bp. 1948. 62, 65-6), e magyarázatok közül csak azokat vehetjük komolyan, amelyek azt a Don folyó nevével hozzák kapcsolatba. Nos, a Julianus második útjáról írott levélben a Don folyó neve Den, Denh formában szerepel (Györffy Gy.: i. m. 66), ahol a második kézirati alak aligha más, mint egy eredeti Dench elírása. Ebből ered a hun történet, azaz Kézai Dentia-ja, ill. Dencia-ja s ebből Anonymus Dentu-mogere is, a kiejtés meg a középkori kéziratok gyakori t-c cseréi miatt is. Maga a névalak egyébként egy török vagy mongol deng (az -ng-vel a nazális zárhangot jelölöm itt) lejegyzése lehet, vö. kaim. nyj. teng »Don folyó« (Ligeti L.: MNy 81. 1985. 16). Vagyis Anonymus mindenképpen használta a Julianus-út adatait, lehetségesen nem csak az elsőét, hanem a másodikét is, művének megírása ezért 1240 elé nem igen tehető. Nem felel meg a Gesta 1200 körüli keltezésének Attila hun király említése Anonymusnál, akinél Árpád, mint ősapjára hivatkozik Attilára (SRH I. 53). E vonatkozásban figyelemre méltó IV. Bélának IV. Ince pápához írott levele, amelyet Senga Tbru legutóbb 1247-re keltezett (Száz. 1987. 604 kk). E levélben Béla a tatárokkal állítja párhuzamba a hun királyt: „Totila in exemplum veniat qui ex parte orientis ad occidentalem veniens subiugandam, in medio regni Hungáriáé sedem suam principaliter collocavit” (Marczali H.: A magyar történet kútfőinek kézikönyve i. m. 165), azaz „Például hozhatjuk To tilát, ki keletről nyugat leigázására jőve, kezdettől fogva 68
