Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Martos Gábor: "Végül is komoly játékok voltak ezek" (Beszélgetés Tompa Gáborral) (interjú)
verseskötetem ahhoz képest, ahogy én meg szerettem volna jelentetni. Lehet, hogy ha akkor megjelenik, akkor a második is már napvilágot látott volna ’89-ben. Ez a kötetem, ami most jelent meg a Héttorony Kiadónál, tulajdonképpen tartalmazza néhány százalékát az első kötetemnek, mégpedig azért, mert ezt ’89 októberében adtam le, tehát a változás, a romániai fordulat beállta előtt néhány hónappal; ha akkor a mostani helyzet állott volna fenn, akkor én ezt a kötetet nem is csinálom meg, hanem teljesen új anyagot adok le, hiszen azt a néhány százalékát az első verseskötetemnek ez a kötet csak azért tartalmazza - azt a néhány már megjelent verset -, mert arra gondoltunk, hogy ezzel lehessen majd kivédeni az esetleges kellemetlenségeket, a külföldi megjelenéssel járó, már megszokottá vált kihallgatásokat, „elvtársi beszélgetéseket”. Na most visszakanyarodva tulajdonképpen a kérdésedre; ezzel mintegy válaszoltam is, hogy én tulajdonképpen a harmadik Forrás-nemzedék részének érzem magam... vagy inkább nem is így fogalmaznék, hanem tulajdonképpen szellemi közösséget érzek néhány olyan költővel, íróval, akiket ebbe a nemzedékbe lehet sorolni. Itt Szőcs Gézáról, Egyed Péterről, Kovács András Ferencről vagy Visky Andrásról van szó; vagy Darkó Istvánról - aki már nincs közöttünk -; de ugyanígy - nem éppen ebből a nemzedékből - Markó Béláról elsősorban, meg Bállá Zsófiról. Ez nem egy nemzedék; nem nemzedéki alapon érzek velük tulajdonképpen szellemi közösséget, hanem egyfajta - mondjuk - különböző árnyalatú ellenzékiségben, egyfajta közös indulásban, közös irodalmi eszményekben, meg élményekben, és nem utolsósorban - hogy úgy mondjam - a közös élettapasztalatok alapján. Ha visszatekintek - mondjuk - az elmúlt másfél évtizedre, akkor eszembe jut, hogy kikhez fűzött a legszorosabb barátság annak idején. Volt vagy három-négy... Bár Marosvásárhelyen születtem, Marosvásárhelyen is érettségiztem, majd Bukarestbe kerültem, az egyetemre, furcsa mód mégis néhány kolozsvári fiatal költő meg író jelentette akkoriban számomra a legszorosabb baráti kapcsolatot; ez a baráti kapcsolat tulajdonképpen közös meghatározó olvasmányélményeket jelent. Itt gondolok elsősorban Gézára, Péterre, Darkó Pistára, Cselényiékre és Zsófira. Markó Bélát sokkal később ismertem meg; hozzá is egészen mély barátság fűz, sőt a költészetben talán őt érzem magamhoz a legközelebb ebben a pillanatban. Az indulás pillanatában azonban - úgy érzem — nekünk meghatározó élményünk volt a Weöres Sándor-i költészet, a sajátos metafizikája, formakultúrája és játékossága miatt. A mai napig is azt az apolitikus, vagyis a nem közvetlenül politizáló irodalmat szeretem, amilyen a Weöresé. Úgy érzem, hogy az irodalom „átpolitizáltsága”, a politikum állandó jelenléte az irodalomban minálunk végül is csak egy kényszerhelyzet szülötte, egy szükséges rossz; egy olyan szükséges rossz, amely rengeteg kiváló mű megszületését eredményezte, de amelyen túl kell valahogy lépni, ki kell tágítani - hogy úgy mondjam - tiszta irodalommá. Ez talán benne volt már a weöresi magatartásban is, és induláskor ez hatott ránk rendkívüli módon. És innen nézve érdekes, hogy hova jutottak el ennek a társaságnak az egyes alkotói. Tudniillik nem egy olyan vád érte például Szőcs Gézát, hogy l’art pour l’art költészetet művel, hogy apolitikus; volt egy vita: a sajátosság méltósága és az európaiság; abból úgy tűnt ki, mintha ez egy el nem kötelezett irodalom lenne. Pedig ez is az volt, csak más szinten: a mű felé, az esztétikum felé volt elkötelezett. Később a politikum szükségszerűen megjelent mindegyikünk költészetében, vagy írásaiban; de ennek ellenére úgy érzem, hogy nekünk az nagyon fontos volt, hogy a Weöres Sándor-i magatartáshoz vonzódtunk leginkább. Te azonban ebben a körben valamelyest más helyzetben vagy, mint a többiek, hiszen te - hogy mondjam - nem „főállású” költő vagy; te főállású „színházcsináló" vagy, a kolozsvári színház főrendezője. Mégis valami miatt az irodalom is fontos számodra. Hogy alakult az életed ily módon, hogy a színház mellett a versírás is ennyire létformáddá lett? Mennyiben voltak erre hatással ennek a szellemi körnek 692
