Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Nagy András: Meghitt félreértések délutánja (regényrészlet)
lálhatott benne arra, ami utóbb, úgymond, szellemi életösztöne parancsára bekövetkezett. Műve margóján ceruzás megjegyzések sorakoztak, s elolvasni ugyan nem tudta őket, de a kalligráfiában láthatta ismét az akaraterő rettenetes görcsét, mely olyannyira szembeötlő volt a könyvtárban is, ahol Kierer, félrehúzódva gyakorta olvasott, Luther disszertációjához jegyzetelt, s ebben egész teste megfeszült: combjával, felhúzott vállával, mozgó állkapcsával összpontosított, egyszerre. Ebből akarta volna szavaival kizökkenteni. Sokáig tévelygett ezeken az otthonos tájakon, mondta végül Friedrich, míg rádöbbent, hogy a kérdéseit tette fel rosszul egykor, s ha nem fogalmazza újra, eltéved egészen! S a művészetbölcseletével megokolt pesszimizmus, Si- lenos megsejtett, szörnyű titka mind megannyi következmény lett volna pusztán, most már látja: puszta konklúziója annak, hogy a bölcselettől nem várt már rendszert, vigaszt, utópiát. Kierer akkor végre levette a szemüvegét. Ami talán mégiscsak küldetése lenne, fejezte be a kék szemek közelében. Utóbb ezt a vallomását gyalázatosnak vélte, s hogy Schölwink szobájában történt éppen. Veszedelmesnek, mondta lassan Kierer, sőt nem tagadhatja: kártékonynak vélte sokáig a szellemes szemlélődésnek azt a szétforgácsolódását, a benyomásoknak és paradoxonoknak azt a frivol kultuszát, a szabadságnak vélt bölcseleti anarchia afféle intézményesülését, amelynek közegében szellemi nagykorúságukat el kellett érniük; melytől mi sem volt idegenebb, mint a rendszer és az erő és az optimizmus, úgy is mondhatná: a németség; mígnem rá kellett döbbennie, s most örömmel látja, hogy döbbenetük talán közös volt, s tenyerét akkor a kéziratcsomóra feszítette; hogy mindez kihívás, próbatétel, vagy csak előkészítése mindannak, ami elérkezett végre, hogy ez szülte meg és növelte fel a szellem magára-ismerésének igényét, önvédelmét és új távlatait, melynek csak forrpontja ez a háború, s már érti, hogy Friedrich nem a szolgálat alól bújt volna ki töprengéseivel, hanem éppen itt találta meg a neki rendelt feladatot; mert végül is nem következik be kevesebb, mint hogy a németség kezd visszatalálni saját szelleméhez, s nem bánja, hogy a ráismerés heves öröme nem lehet mentes a tragikumtól sem. Csend lett. Ebben a hazatalálásban, kérdezte akkor Friedrich, lehet remény tehát az ő személyes otthonra találására is? A bölcseletén túl, hogy úgy mondja, ezek között a falak között is; és mind üresebben kongó szavaiban hallotta, ahogy az egyetlen kérdést nem meri feltenni, éppen ennek az adminisztrátornak nem! Hogy témaválasztása tehát habilitációs kilátásait nem kockáz- tatja-e? Míg mély sóhajjal remélte, hogy az ismét várható félreértés, melyet nem csak kívánt már, de amelyre törekedett is, nem rengeti itt meg a falakat, s megkíméli talán Schölwink szellemének további elárulásától is, amelytől persze azután nem kímélte semmi meg. Nem érti pontosan, mire utal, felelte akkor Kierer; s bár gyűlöli a paradoxonokat, mégis azt kell mondania, s éppen ő mondja, aki ennek az egyetemnek fontos hivatalnoka lett, hogy lejárt, mint mondani szokás, az akadémiai mandarinátus ideje, vége lett ennek a szelleminek álcázott hatalmi 688
