Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - Dalos Margit: De hol van az igazi Szopot? (novella)

hangok; aki a sörét ihatta, az azt is tudta, hogy a hegy alatt üldögélőknek csak menta jut ma is.

Akkor már inkább a masztika; tiszta és friss, mint az illatosított éter, s hozzá a hideg víz, mint a jeges tenger, és a pincérnő már hozta a vajpuha, omlós saslikot, nagyon örült, hogy ízlik, akkor már tudtam, hogy valami összeköt minket a pincérnővel, de hogy mi, azt csak ő tudta, és érlelte magában, hogy a tudását átadja. Mellénk ült, és nézte, hogyan eszünk, s bólo- gatásunkra és mosolyunkra magára mutatott, és azt mondta, Budapest, mi csodálkozva örültünk, és ő azt mondta, szép. Majd azt mondta, Duna, és a kezével nagyot kanyarított. Hajó. Erre én azt mondtam, Dunakanyar, s ő a boldogságtól majd fölrepült. Tetéztem a dolgot, azt mondtam Visegrád, Esztergom. Ettől a szeme mintha gyanúsan csillogott volna. Az arcán minden egészen kerek lett, a fényes szemei, az orrlyukai, a szimmetrikus piros foltok, a nyíló és szavakat kereső szája, az 0 és A betűi, és tényleg már nem is kellettek ide szavak, mindnyájan a Dunát láttuk, mintha csak a hajón állnánk, egész közel fodrozódtak a tajtékos habok; a zene, amit hallottunk, a Kék Duna keringő volt; belerajzoltuk a levegőbe a szelíd hegyeket, és intettünk a kezünkkel az óriás hegy felé, hogy nem ekkora, kisebb, és a levegőbe fölrajzoltuk a bazilikát az oszlopokkal és kupolával, és nevettünk, nevettünk, és mondtuk, hogy szerbusz, meg köszönöm, meg jó napot, és már a második masztikát ittuk, és saslikból is rendeltünk még egyet, és tudtuk, hogy ez az igazi, a hegy alatt masztikát inni, s örültünk, hogy a szállóban már nem jutott sör.

És most mindjárt kiderül, hogy hol van itt a zenepavilon és a promenád meg a fürdő, és hol árulják a ventilátoros kalapokat, és megtudjuk, hogy van-e itt is Grand Hotel.

És a Duna hullámairól és a hajómuzsikáról nem is kellett átmenet, simán jött a kérdés; Bánjá ggye jeszty? De asztaltársunk még a hajón időzött el- révülten, a kérdésre csak mosolygott, mint egy kedveskedésre, az úszó mozdulataimra csak bólogatott, igen, fürödtek is a Dunában. Kosztolányi és a bolgár kalauz, mondtam halkan J.-nek, és mással próbálkoztam: Monasztür jeszty? 0 lelkesen bólogatott, fel is állt, úgy mutatott fel a hegyre, többször intett a kezével, hogy föl-föl és még-még, tehát a kolostor messze van, és leülve keresztet vetett magára, és mondott valamit. Ez mit jelent? Templomot? Vasárnapot? Zarándokutat? Aztán elköszöntünk, a borravalót nem fogadta el, s a kapuig kísért.

Monasztür jeszty, de fönn és nagyon messze, ahhoz már késő van, micsoda mélyedései vannak ennek a hegynek, hogy mindent eltakar, se út, se fa, se fű nem látszik, ez lehet az igazi zarándoklat, ide fölmenni, a rekkenő hőségben énekelni a rúdon imbolygó zászló alatt,Tiát ehhez kell a ventilátoros kalap, amely szellőt kever az ember feje tetején, s majdnem olyan, mint Sárkányölő Szent Teodor díszes glóriája.

Bánjá nyet. Plázs nyet. Der ist kein Badeort. La mer est loin d’ici.

Ez nem fürdőhely. Rázta a fejét a hölgy a szállodában, és hirtelen meglátszott rajta, hogy este van, és fáradt, a homlokán sem a tündérkoszorú nyoma volt ott, hanem egy makacs ránc, és azért sem mentegetőzött, hogy az ablakunk alatt ordít a zenekar hangerősítője, Rio, Rio de Janeiro. Mit ihatnak odalent, ha már a sör is elfogyott?

679