Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége I. (tanulmány)

egyetértek Gunst Péterrel, amikor Marczali H. Anonymus tanulmányáról a következőket írja: „Egyedül történeti kritikával (nem hiperkritikával!) más eredményre alig lehetett jutni.” (Száz. 1987. 920), vagyis arra, hogy Anonymus IV. Béla jegyzője volt. Gunst persze így folytatja: „Fordulatot később éppen a nyelvészet új eredményeinek felhasználásával értek el.” (i. h.). Gunst egyébként kitűnő összefoglalása Marczali pályakezdéséről itt hibázik, de ezt aligha róhatjuk fel egy olyan kutatónak, aki a középkornál későbbi korszakkal foglalkozik. A nyelvészet eredményei ugyanis meglehetősen világos képet adtak: Anonymus csak a XII. század közepén írhatott, tehát II. Béla nótáriusa volt. Ez volt a véleménye Melich Jánosnak, Jakubovich Emilnek, Kniezsa Istvánnak, Pais Dezsőnek, Bárczi Gézának: Anonymus Gestájának magyar nyelve félszázaddal régibb képet mutat, mint az 1200 körül íródott Halotti Beszéd (vö. Csapodi Cs.: Az Anonymus-kérdés története, Bp. 1978. 75). Vagyis a nyelvészeti vizsgálódások Marczali IV. Bélájával szemben II. Bélát részesítették előnyben - mondhatnánk, metrikusan, középértéket számolva maradt a történészeknek III. Béla. Bármilyen szimplifikációnak tűnik is ez a megközelítés, a tudománytörténetben jártasak tudják, hogy ilyen egyszerű megközelítések számos esetben előfordulnak, sok esetben nagy adathalmazzal alátámasztva. Esetünkben ezért Szilágyit nem kárhoztathatjuk. A professzor által kitűzött feladat egyértelmű volt: Anonymus III. Béla kori jegyzőségét kell bizonyítania. Bizonyította is. Mivel azóta senki nem vette a fáradtságot, hogy középkori okleveleinket ilyen szempontból átnézze, természetes, hogy Szilágyi L. diplomatikai megállapításai az Árpád-kor kutatói számára meghatározzák Anonymus korát.

Itt kell elmondanom, hogy magam hosszú időn keresztül nem foglalkoztam mélyebben Anonymus munkájával. Annak idején még, egyetemistaként (olim scholari studio) persze végigolvastam a róla szóló irodalmat, s ebben Györffy Gy. felfogása meggyőző volt számomra: a XIII. században író Anonymus nem használható forrásként a korábbi időszakokra, ill. különösen a X. századra nem. Ez utóbbit egyébként Györffy meggyőzően bizonyította — a kortárs X. századi adatok ismeretében ezt nem is volt nehéz bizonyítania. E vonatkozásban teljesen lényegtelen, hogy Anonymus melyik Béla királyunk jegyzője volt - ha adatai amúgy is bizonyíthatatlanok, akár a XI. században,

I. Béla korában is írhatta azokat. Régibb olvasmányaimban tanultakat a közelmúltban kellett elővennem. A Dákok, rómaiak, románok c. könyvem írása közben újra szembekerültem Anonymusszal. P. magister ugyanis a Meszes-hegységen túl, a Szamos, Kis-Szamos mentén románokat (Blasii) említ (SRH I. 65-68), olyan területen tehát, ahonnét első okleveles említésük csak 1332-ből, ill. 1344-ből származik (Mittelstrass, O.: Beiträge zur Siedlungsgeschichte Siebenbürgens im Mittelalter. München 1961. 62). A honfoglalás korában persze nem csak a Szamos mentén nem számolhatunk románokkal, hanem a Kárpát-medencén belül másutt sem - ez alól csak a Dunántúl nyugati, délnyugati részei jelenthetnek kivételt, ahol éltek neolatin nyelven beszélő népcsoportok, akiket magyarul oláh vagy olasz (ill. egykorú megfelelőik) néven illethettek (vö. Vékony G.: A karoling birodalom „délkeleti” határvédelme kérdéséhez. Komárom Megyei Múzeumok Közleményei 2. 1986. 54., Tóth E.: A római lakosság-kontinuitás kérdése a Nyugat-Dunántúlon. Savaria 5—6. 1971—72. 236—7., La survivance de la population romaine en Pannonié. Alba Regia 15. 1976. 119 et passim, másként Bemerkungen zur Kontinuität der römischen Provinzialbevölkerung in Transdanubien, in: Die Völker Südosteuropas im 6. bis 8. Jahrhundert. Hrsg. B. Hänsel. München 1987. 264. - Tóth tartózkodása ellenére e provinciális maradványokat mindenképpen romani névvel jelölném). Erdélyben viszont a románokra, a keleti, a Balkán-félszigeti romanizmus e maradványaira vonatkozó első adatok csupán a XIII. század első évtizedéből származnak, mégpedig Fogarasból, ami később is román terület, a havasalföldi román vajdák címei között — legalábbis latin nyelvű okleveleikben - következetesen szerepel a „Fogaras hercege” vagy „ura” megnevezés. 1223-ból származik II. Endrének az az oklevele, amely megerősíti a kerci cisztercita

59