Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
JACQUES DERRIDA alábbis ott összegződik. Alig észlelhető elkerülhetetlenséggel minden arra látszik utalni, mintha az írás fogalma — mivel többé nem jelöli az általában vett nyelv valamely partikuláris, származékos, kiegészítő formáját (akár kommunikációt, kapcsolatot, kifejezést, jelölést, akár jelentés vagy gondolat létesítését stb.-t értjük is a nyelven), és mivel többé nem jelöli egy főjelölő külső felszínét, elillanó hasonmását, a jelölő jelölőjét — kezdené szétfeszíteni a nyelv határait. Az írás a szónak minden értelmében komprehendálja: felfogja, magában foglalja, megérti a nyelvet. Nem arról van szó, hogy az ’írás’ szó többé nem nevezi meg a jelölő jelölőjét, hanem furcsa mód úgy látszik, hogy a „jelölő jelölője” többé nem esetleges megkettőzést és bukott másodlagosságot definiál. Ellenkezőleg: a „jelölő jelölője” a nyelv mozgását írja le, mégpedig nyilván az eredetében — de máris gyanítható, hogy az olyan eredet, amelynek szerkezete a „jelölő jelölőjeként” fejezhető ki, elrejti és eltörli önmagát, miközben létrejön. Itt a jelölő mindig már jelöltként működik. A másodlagosság, amiről azt hittük, kizárólag az írásnak tulajdonítható, általában is kiterjed minden jelöltre, mindig már kiterjed rájuk, mihelyt belépnek a játékba. Nincs egyetlen olyan jelölt sem, amely — ha már egyszer belekerült — kivonhatná magát a jelölő hivatkozások ama játékából, ami a nyelvet alkotja. Az írás megjelenése ennek a játéknak a megjelenése: manapság e játék átadja magát önmagának, eltörli azt a határt, amelynek segítségével sza- bályozhatónak látszott a jelek körforgása, és magával sodorja az összes megnyugtató jelöltet, kifüstöli az összes erődítményt, az összes játékon kívüli menedéket, amelyek felügyeltek a nyelv területére. Ez szigorúan véve a ’jel’ fogalmának és egész logikájának lerombolását jelenti. Kétségtelenül nem véletlen, hogy ez a túláradás olyan pillanatban következik be, amikor a nyelv fogalmának kiterjedése eltöröl minden határt. Látni fogjuk: ez a túláradás és ez a határeltörlés ugyanazt jelenti, egyazon jelenségről van szó. Minden arra utal, mintha a nyelv nyugati koncepciója (mely szerint a nyelv, funkció és nyelvalak különbözésén, valamint beszéd és nyelv szigorú és problematikus szembeállításán kívül, általában hozzákötődik a fonematikus vagy glosszematikus produkcióhoz, a nyelvhez mint testrészhez, a hanghoz, a halláshoz, a hangképzéshez és a lélegzethez, a 618
