Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
GRAMMATOLÓGIA beszéléshez) manapság egy elsődleges írás1 külső megjelenéseként vagy álruhájaként mutatkozna meg: és ez sokkal alapvetőbb annál, ami — e fordulat előtt — egyszerűen „a beszélt nyelv helyettesítésének” számított (Rousseau). Vagy az írás sohasem volt egyszerű „helyettesítés”, vagy pedig égetően szükséges megalkotni a „helyettesítés” új logikáját. Ez az égető szükség fog később vezérelni minket Rousseau olvasásában. Ezek az álruhák nem történelmi esetlegességek, melyeken csodálkozhatnánk vagy sajnálkozhatnánk. Mozgásuk abszolút mértékben szükséges volt, a szükségszerűnek olyan módján, amelynek megítélő összehasonlítása semmilyen más felső fórum előtt sem lehetséges. Aphoné privilégiuma nem olyan választástól függ, amit el lehetett volna kerülni. Az ökonómia (mondjuk: „a történelem életének” vagy „a létnek mint önmagára vonatkozásnak” az ökonómiája) egy mozzanatának felel meg. A fonikus szubsztancia segítségével létrejövő „magát-hallva/megértve-beszélés” rendszere — ahol is e szubsztancia nem-külsődleges, nem-világi, következésképp nem-empirikus vagy nem-kontingens jelölőnek mutatkozik —: ez a rendszer szükségképpen egy teljes korszakon át dominálta a világ történetét, sőt megteremtette a világ eszméjét, a világ kezdetének eszméjét: a világi és nem-világi, külső és belső, idealitás és nem-idalitás, egyetemes és nem-egyetemes, transzcendens és empirikus stb. közti különbség alapján.2 Változó és lényegénél fogva kétes sikerrel ez a mozgás nyilvánvalóan — mintegy télosza felé haladva — arra irányult, hogy az írást másodlagos és instrumentális funkcióra korlátozza: eszerint az írás a teljes és teljesen jelenlévő beszéd tolmácsolója (jelenlévő önmaga, a jelöltje, a másik számára, ez az általában vett jelenlét voltaképpeni feltétele), a nyelv szolgálatába állított technika, szóvivő, egy olyan ősi beszéd tolmácsa, mely maga el van zárva a tolmácsolástól. Technika a nyelv szolgálatában: nem hivatkozunk itt a technika általános lényegére, amit már jól ismerhetünk, és ami segíthetne felfognunk, mintegy példázatosan, az írás szűk és történelmileg meghatározott fogalmát. Véleményünk éppen ellenkező: az írás értelmére és eredetére vonatkozó kérdés bizonyos fajtája megelőzi a technika értelmére és eredetére vonatkozó kérdés bizonyos fajtáját, vagy legalábbis egybeesik vele. Ez az 619
