Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
SZÖVEG, KERESZTÜL-KASUL Ha a fogalmakat nem csupán azért használjuk és dekonstruáljuk, hogy túlmutassunk rajtuk és jelezzük „elégtelenségben pompázó önelégültségüket”, ha „az állítólagosán nyugati metafizikától” nem úgy szabadítjuk meg a szöveget, hogy „egyúttal meg is szabadítjuk minden szövegen kívül való dologtól is”, akkor a dekonstrukció (törlésjel alatt) „konstruktívvá” válik. Ebben az értelemben lehet szükségünk a dekonstrukció állandó művelésére. Miért van szükségünk a derridai értelmű dekonstrukció állandó művelésére? Manapság észlelhetjük például a magyarországi politikai eszmecserékben, hogy e diskurzus nincs tisztában saját feltételeivel, hipotéziseivel, feltételezettségeivel, s éppen mert önfeledten, sőt önelégülten látatlanban hagyja saját metafizikai beágyazottságát, tulajdon kereteit nem hogy nem sérti meg vagy hágja át, hanem tovább erősíti, újratermeli. Az igazság szüntelen harsogása a tudatlanság harsogása — az írástudatlanság harsogása, a phoné (a logosz) terrorja. Ez más szinteken, más rétegzettséggel, érvényes az irodalmi, a filozófiai, az antropológiai, a pszichológiai, a művészeti, a közgazdasági, vagy például a sporttal kapcsolatos diskurzusokra is stb., mindazokra a „berkekre”, ahol ülepítvényként tenyésznek a legódonabb evidenciák. A nemzettel kapcsolatos tradíciókban, történetiségünk rituális szövegeiben — mindezekben elengedhetetlen a dekonstrukció fáradságos, lankadatlan munkája, azonnali esedékességgel. Szükséges az „ember nevezet visszautasítása, és a saját közösséget meghaladó írás képessége”. Ezek a „berkek” vagy struktúrák Derrida módszerével vehetők tudomásul: „A struktúrát a fenyegetés instanciájában vesszük tudomásul, abban a pillanatban, amikor a küszöbön álló veszély tekintetünket valamely intézmény fő támasztékára, a zárókőre irányítja, amelyben egyesül lehetősége és törékenysége. Ezzel a feltétellel lehetséges módszeresen fenyegetni a struktúrát, hogy ne csupán beidegződéseiben ismerhessük meg jobban, hanem egyúttal azon a titkos helyen is, ahol még nem létesítmény és nem is szétesés, hanem csupán labilitás.” A heteromorf nyelvjátékok semmilyen diskurzusában sem lehetséges „episztemológiai vágás”: mert végzetszerűen újra beleíródik a régi szövedékbe, amelyet fel kellene 609
