Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
MOLNÁR MIKLÓS szöveg egy másik szöveget takar el — és sohasem lesz dolgunk mással, csak szövegekkel —, mégpedig egy meghatározott értelemben takarja el, az általunk javasolt olvasat akkor sem vesztené el érvényességét, legalább ebből az egyetlen okból. Éppen ellenkezőleg.” Egy dekonstruktív bírálója, András Sándor szerint a semmire játszó Derrida „helytelen vél táncolni, lépés nélküli mozgással igyekszik kimozdulni a metafizikából. Helybenakadályfutás, mondhatnánk, helybentánc. De mert lépni nem tud, a helybentánc közben földhözragadt lábbal seggre is esik.” Denis Donoghue ezt írja Derrida kapcsán: ,Logocentrikus, fallo- centrikus, szoláris: ezek szitokszavak, reménytelenül alkalmatlanok arra, hogy a segítségükkel gondolkodhassunk; sztereotípiákba börtönöznek be mindenkit, aki hozzájuk folyamodik, még Jacques Derridát is.” Derrida (félre)olvasása kérdést szíthat abban, aki él, és szükségei szerint mozog a világban, a világ mozgásának részeseként. NA ÉS? Ez a kérdés motoszkál talán András Sándorban, amikor ezt írja: „Derrida a mítosz, a ’fehér mitológia’, vagyis a logika-metafizika illúzióját igyekszik dekonst- ruálni. Az illúzió helyébe nem kíván semmiféle úgynevezett igaz valóságot helyezni — hiszen minden mítosz és metafizika ezt akarta és akarja: mítosz és logosz szerinte épp ez a törekvés — hanem a lúziót, a negativitás és a hamisság priuszától megszabadított játékot, a játszást. Olyan céltalan, de célozgató: allúzív játékot, amely végtelenül és kimeríthetetlenül csak a célozgatásra célozgat. Úgy tűnhet, öncélúan, holott csak minden cél nélkül, hiszen az öncélúság is illúzió, akár a jelenlétnek hitt ön. ... Az élet talán álom, a jelenlét talán illúzió, de lehet-e máshogy élni, mint benne és általa is?” András szerint Derrida kiiratkozik az anyamell és az apafasz körüli — a születéstől a szenilitásig tartó — huzavonából, az élés kalandjából, s amit helyette kínál — „a megszabadítás lúziója, a játék, fontos és elengedhetetlen, de általában kevesebb a kevesebbnél, a könnyebbítés kalandjánál, amikor valamit tesz is az ember, nemcsak kiiratkozik.” „Derridát olvasva — írja továbbá András — jobban értheti az ember, hogy miről van, illetve nincsen Mallarménál szó; miért lehet cél olyan művek létrehozása, amelyek nem mondanak semmit, még a semmit sem mondják, csak jelentőségük van.” 608
