Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
SZÖVEG, KERESZTÜL-KASUL konstruálódnak, Derrida forgatásának, a számos kora reggeltől késő éjszakáig tartó forgatási napnak ez volt egyik — nem csupán járulékos — gyönyörűsége a differanciáltan ágáló trafó számára, kinek neve, szerzősége, mint tudjuk, törlésjel alá kell hogy essék. Minthogy a Grammatológiá nak sincs jelenlévő, szuverén szövege, minden olvasata „transzformáció”, a magunké nemkülönben — szükség- szerű félrefordításainkkal, mellényúlásainkkal, beletenyereléseinkkel, rá- baszásainkkal: talán hozzájárulhatunk Derrida szövegének konstruktív dekonstruálásához. „Azok között a határok között, ahol lehetséges, legalábbis lehetségesnek látszik, a fordítás a jelölt és a jelölő közti megkülönböztetést műveli. De mert a megkülönböztetés sohasem tiszta, ezért a fordítás fogalmát a transzformáció fogalmával kéne helyettesítenünk; egy nyelvnek, egy szövegnek egy másik által történő szabályszerű transzformációjáról van szó. Nem beszélhetünk, és sohasem beszélhettünk tiszta jelölteknek egyik nyelvről a másikra, vagy egyazon nyelven belül történő ’átviteléről’ úgy, hogy a jelölő — vagy ’hordozó’ — eszköz érintetlenül vagy sértetlenül hagyná a jelölteket.” „A dekonstrukciónál is elbocsátások vannak (ite, missa est?), olvashatni az Arkánum 5-ben, pedig — legalábbis nálunk — rengeteg szellemi nyomortanyát lehetne-kéne leépíteni, nem is szólva a lelki szecesszió kívül cirádás, belül svábbogaras bérpalotáiról meg a faluvégi becsali csárdákról, ahol betyárok és pandúrok kergetőznek szordínós cimbalomkísérettel.” Derrida dekonstruálását többen is próbálták már elvégezni — mert a derridai nyelv is magában rejti saját kritikájának szükségszerűségét. Például Paul de Man kimutatja, hogy Derrida félreolvasta Rousseau nyelvelméletét (ezzel a Grammatológia második része foglalkozik): elmulasztotta, hogy kapcsolatba lépjen a szöveggel a maga integritásában, ehelyett más olvasatokon és értelmezéseken keresztül olvasta el a rousseau-i szöveget, ami úgyszólván a vakfoltjára esett. Paul de Man azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a vakfoltra-esések mélyreható belátásokkal társulhatnak. Derrida szövegét citáljuk ide: „Ha valaki történetesen fölfed(ez)né, hogy ez a 607
