Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
SZÖVEG, KERESZTÜL-KASUL A dekonstrukció szándéka és elve már A szellem fenomenológiájában bejelentődik: „Amit általában ismerünk, csak azért, mert ismerjük, még nincs kellőképpen megismerve. A legközönségesebb önámítás és mások ámítása, ha a megismerésben ismertnek tekintünk valamit és ezért elfogadjuk. Minden ide-odabeszélés ellenére az ilyen tudás, anélkül hogy tudná, mi történik vele, nem halad előre. Egy képzetnek eredeti elemeire való szétbontása visszatérés a mozzanataihoz, amelyek nem mutatják a készen talált képzet formáját” — írja Hegel. És hogyha a saját diskurzusunkért való felelősség arra a következtetésre vezet is bennünket, hogy minden következtetés csak ideiglenes lehet, tehát nem definitiv, hogy minden eredet eredet nélküli, hogy a felelősség kénytelen együtt lakozni a frivolitással, ettől még nincs okunk elko- morulásra. Derrida Rousseau melankóliáját Nietzsche affirmativ örömével állítja szembe: „A hiányzó eredet elveszett vagy lehetetlen jelenléte... a játék-gondolkodásnak ez a szomorú, negatív, nosztalgikus, bűnös és rousseau-i aspektusa, amelynek másik oldalán Nietzsche affirmációja van, a világ játékának, a jövő ártatlanságának vidám igenlése, [a vidám tudomány,] a hiba, igazság, eredet nélküli jelek világának igenlése, amely nyitott a tevékeny értelmezés előtt. Ez az igenlés ennélfogva a nem-centrumot nem a centrum elvesztéseként határozza meg. Úgy játszik, hogy nem biztosítja be magát. Mert van biztos játék: mégpedig az, amely adott, létező és jelenlévő tételek behelyettesítésére korlátozódik. Az igenlés az abszolút véletlenben ezenkívül kiszolgáltatja magát a genetikai meghatározottságnak, a nyom szeminális kalandjának.” A radikálisan kinyitott textualitás Derridánál olyan disszemináció, jelvetés vagy magszórás, amely nem hoz létre „csírázást” és „veteményt”, hanem csupán ismétlődik a végtelenségig. Ez a szemináció nem mszemi- náció, hanem dísszé mináció, mag- és jelszórás cél nélkül, olyan kibocsátás, amely nem térhet vissza eredetéhez az apában. Nem pontos és ellenőrzött poliszémia, hanem mindig különböző, mindig elhalasztott jelentések burjánzása: az értelmezés örök-szűz(telenített), örök-érintet(t)(len) hártyájára hull a jelentés magja, sohasem beléhatolva, mindig csak rászóródva. Örök rejszolás? A fallogocentrizmus szublimációja? 603
