Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
MOLNÁR MIKLÓS „A nyelv magában rejti saját kritikájának szükségszerűségét.” Ez a kritika kétféleképpen fejlődhet ki, írja Derrida. Egyrészt abban a pillanatban, amikor láthatóvá válnak a természet/kultúra oppozíció határai, e fogalmak történetét módszeres és szigorú kérdezősködésnek kell alávetni. Ez nem lehet se filológiai, se filozófiai eljárás. „A filozófia egész történetének alapító fogalmai felől nyugtalankodni, e fogalmakat dekonstruál- ni egyáltalán nem jelenti, hogy egy filológus vagy klasszikus filozófiatörténész munkáját végezzük el. Kivezető lépést teszünk a filozófiából. A második lehetőség: a régi fogalmakat eszközként őrizzük meg, és itt-ott felmutatjuk használhatóságuk határait. Többé nem tulajdonítunk nekik igazságértéket és szigorú jelentést, hanem alkalmasabb eszközök birtokában arra is készek vagyunk, hogy feladjuk őket. Addig is ki kell aknáznunk relatív hatékonyságukat, hogy a régi masinériát, amelyhez alkatrészként tartoznak, szét lehessen rombolni.” A dekonstrukció, amiről itt beszélünk: stratégia a „régi nyelv” nietzschei örömmel végzett gondos újraírására — a metafizika berekesztődé- sén belül. Metafizika — ez Derridánál az összes jelenlét-tudományt jelenti. Ennél szorosabb definíció csupán törlésjel alatt lehetséges. A metafizika története, a Nyugat története (Derrida nem beszél a Kelet történetéről): metaforák és metonímiák története. Mátrixa: a létnek jelenlétként való meghatározása a szó összes értelmében. Az alapokkal, az alapelvekkel, a középponttal kapcsolatos elnevezések — eidosz, arché, télosz, energia, ouszia, lényeg, lét, létezés, szubsztancia, szubjektum, igazság, érzékfölötti, tudat, lelkiismeret, Isten, ember stb. — mindig egy jelenlét konstansát jelölték. „A grammatológiának dekonstruálnia kell mindazt, ami a tudományosság fogalmát és normáit az onto-teológiához, a logocentrizmushoz, a fonologizmushoz köti. Hatalmas és véget nem érő munka ez, melynek szüntelenül óvakodnia kell, nehogy a tudomány klasszikus tervezetének transzgressziója visszahulljon a tudomány előtti empirizmusba. Ez valamiféle kettős könyvelést tételez fel a grammatológiai gyakorlatban: egyszerre kell túlhaladni a metafizikai pozitivizmuson vagy a metafizikai szcientizmu- son, és hangsúlyozni mindazt, ami a hatékony tudományos munkában hoz604
