Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
MOLNÁR MIKLÓS jön létre. Semmi, sem az elemekben, sem a rendszerben, soha sehol nincs egyszerűen jelen vagy távol. Keresztül-kasul csak megkülönböztetések és nyomok nyomai vannak.” Semmi — semmilyen jelen-lévő és in-differáns „Molnár Miklós” — nem előzi meg tehát a törlésjel alatti Derridát, azaz a differanciát és a térbeli elosztást. Nincs olyan alany, aki ágense, szerzője vagy mestere lenne a differanciának, és akivel a differancia történetesen vagy empirikusan „megesne”. A szubjektivitás, mondja Derrida, akárcsak az objektivitás, a differancia effektusa, olyan effektus, amely differancia- rendszerbe van beleírva. Az alany, mindenekelőtt a tudatos és beszélő alany, a megkülönböztetések rendszerétől, a differancia mozgásától függ. Az alany nincs jelen, következésképpen nincsenek jelenlévő alanyok, hölgyeim és uraim, kivált pedig önmaguk számára nincsenek jelen a differanciát megelőzően. Ha mégis létrejöhetünk valahogy: csupán önmagunkat elosztva, szétszórva, ’temporalizálódva’, önmagunkat ’differálva’, halogatva. (Erekciót és orgazmust akarunk, az ejakulálást azonban végleg halasszuk el?) Ha mi most holmi előszó-félével próbáljuk elállni az utat Jacques Dprrida elől vagy felől, tudjuk, éppen tőle is, hogy csalunk, magunkat is ámítva, mert az utólagosság, a másodlagosság elsődlegessé színlelésében utazunk. (A Grammatológia szittyává kókányolásából lépünk elő, tetőtől talpig derridultan, transzformátorként, magyarán trafóként.) Jacques Derrida az Ecola Normale Supérieure filozófia-professzora Párizsban. Mintegy hatvan éve született szefárd zsidó szülőktől Algírban. Egy szövegéből idézve „a könyvből előlépett nemzetséghez” tartozik és nem-tartozik tehát, erről az Edmond Jabés és a könyv kérdése című tanulmányából is tudhatunk, itt olvasunk a judaizmusról, mint az írás születéséről és szenvedélyéről. Az írás szenvedélyéről, az írásjel szeretetéről és kitartó műveléséről, írja Derrida, nem tudható, hogy a zsidó jelleg-e a tárgya, vagy maga az írásjel. Talán közös gyökere egy népnek és egy írásnak. A zsidó tradíció szerint a Tóra — Isten műve — kétezer évvel korábbi, mint maga a világ. „Soha nép nem becsülte magát többre —jegyzi meg Cioran —: saját könyvének ilyen régiséget tulajdonítani, azt hinni, hogy a Fiat Lux! előttrői datálódik! Végzet és sors teremtődik így” (mondja Cio598
