Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Földváry Györgyi: A tanítvány (novella)
FÖLDVÁRY GYÖRGYI A tanítvány* Odatolták a tisztek elé.- Mit lökdösnek? — kérdezte Szergej Mihajlovics. — Megyek én magamtól is, maguk meg úgy húzzák, vonják az embert, mintha szükség lenne rá...- Kussolj már! - mordult oda az egyik taszigáló, és lökött rajta egyet. Szergej Mihajlovics majdnem felbukott, de szerencsére a belső egyensúlya állva tartotta. Nem tudta hova mennek, kintről, a szabadból becipelték - mert cipelték - egy szűk folyosón keresztül, ahol biztos, hogy nem tudott elfutni, és egy barlangszerű mélyedésbe értek. A pórusain át érezte, ahogy beárad a barlang penészesen nedves levegője. És borzongott. Alig volt rajta ruha. Azt már a bejáratnál, a motozásnál levettették vele. Csak amit végképp szükségesnek ítéltek, az maradhatott rajta. Aztán a szűk járat hirtelen kitágult és egy hatalmas, csillogó barlangban voltak. A mennyezetről millió és millió ékkövecske csöppent alá, mintha csak ezernyi üveg-csillár csillogott volna a plafonon. Valahonnan távolról erős zúgást, csobogást lehetett hallani.- Talán egy vízesés? — gondolta Szergej Mihajlovics, és sóhajtott egy mélyet és hosszút, hogy létezik szabadság. Mert magában végigkísérte a vízesést, ki a szabad ég alá. De aztán visszatért a valóságba: Hol is lehetne itt vízesés? Csak álmodozik. Megállt, körülnézett egy pillanatra, a fejével hátrafordult: gyönyörködött a helyben.- Mit képzelsz, majd nézelődni fogsz itt! - ráhúztak egyet a gumibottal és továbblökték. Botladozva ment előre habár nem tudta hova ér. Ahogy mentek, a barlang oldalába bevájt lyukakat látott. Óvatosan, hogy észre ne vegyék, leste, mi lehet az, de nem tudta kivenni. Gondolta megkockáztatja, és megkérdezte a szelídebb arcú kísérőjét:- Ott mi van? - és a fejével a sötét kamrák felé bökött. Az röhögött.- Ne akaij oda kerülni - felelte dodonaian. Most már csak a hitében bízott. Nekiütköztek egy ajtónak. Megállt.- Mért nem mész be? - kérdezte a másik kísérő. Szergej Mihajlovics összeszedte minden erejét és a kezét a kilincsre tette.- Na, mi lesz már!- Egy hirtelen mozdulattal benyitott és érezte még, ahogy löknek rajta. Már benn állt a szobában. Piciny szoba volt. Az első amit megpillantott, egy hatalmas fénykép a falon. Erős, markáns arc. Gyűlölködő szem. Vagy talán félt? Nem tudta eldönteni, mert a tekintete tovább rebbent a szoba bal oldala *Ez az írás novellapályázatunkon 11. helyezést ért el. (A szerk.) 593
