Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Konrád György: Így beszél a metropolitán tücsök (esszé)
Az egész világ odafigyel a világvárosra, viszonzásul az is odafigyel az egész világra. Ide jön a legtöbb levél, telefonhívás, üzenet, ez a nemzetközi hírforgalom legsűrűbb pontja. Itt jutsz a legtöbb értesüléshez, ide minden hír, minden könyv, minden fölfedezés befut. A tehetséges emberek összetömörülnek ott, ahol valami történik. A világvárosba szívesen jön mindenki, aki máshol szabadságkorlátozásban szenved. A furcsák idecsábulnak, itt van a legtöbb politikai és szellemi emigráns, a legtöbb kalandor, sznob és sztár, a legtöbb különc, guru és maffiózó. Mindig a fogadóváros a legerősebb, ahova a máshol élők ábrándosabb fajtája szívesen odaköltözne, legalább egy időre, ha lehetne. Dzsemes tányér a méheknek. Valaki, akit mindenki akar, de senki sem tud igazán megkapni. Ahol a külföldi művészek átmenetileg megtelepedni kívánnak. Világváros ott van, ahol a legtöbb szellemes társalgópartnert találod. A helyi közönség dúskálhat, mindenki, aki érdekes, helybe jön. A világváros megengedheti magának, hogy türelmesen várakozzon, a meghívottak el fognak jönni. A világváros nem morális, hanem inkább esztétikai tünemény. Versenyporond, hiúságok vására, mesterséges csodák farsangja. * A nemzeti nagyvárost nem a népességszám emeli világvárossá, hanem előkelő helyezése a csábítások rangsorában. A szabadság a város legcsábítóbb tulajdonsága, amihez kedvesség és kreativitás párosul. Nem kell sok hozzá, csak demokráciát kell csinálni, kordában kell tartani az államot, azonkívül sok transzcendens bolondságot kell minden utcasarkon elültetni. Az ember nem szereti a börtönt. A börtön unalmas. Ergo: az ember nem szereti az unalmat. Van persze olyan is, aki szereti. Például a foglár. A fegyőr lelkivilágában tanulmányozhatod az etatizmust. A nemzetállami elzárkózás alaposan meg tudja viselni a nagyvárost, és megtölti a provincializmus avas szagával. A nagyvárosi ember ösztönszerűen kozmopolita, talál közös nyelvet a külföldivel, tudja abban a személyt nézni és nem a hovatartozást. Szívesen venném, gondoltam végigbarangolva a sugárutakon, ha Budapest világvárosiasabb lenne, ahova kezdenek beáramlani a furcsák, mert jól érzik benne magukat. Kétségtelen, a világváros nem annyira a tisztességével hat, mint inkább a kísértéseivel, életerejével, szemtelen okosságával, engedetlen bűnösségével. A világváros legkarakterisztikusabb rétege a nemzetközi értelmiség. Aránylag kevés ember, de nélkülük nincs metropolis. Ismerik egymást, a világ nem nagyon ismeri őket, talán mert elsőnek fedeznek fel és csinálnak meg valamit a maguk szellemi ágában. * Értelmiségieknek jó kávéházak kellenek, ahol lehet ülni éjszakákon át, ahol a titkosrendőrök is liberálisok, ahol mindent lehet mondani. Budapest attól lett nagyváros a század elején, hogy ezer kávéháza volt. Ott ültek a duzzogó romantikusok és konzervatívok, az antikapitalisták, az antiurbánusok, az antiszemiták és az antiliberálisok, és kellemesen eltanyáztak benne úgy is, mint a romlatlan vidék nagykövetei. Vizionárius humorral a nagyvárost csak 586
