Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 6. szám - Barota Mihály: Sütő András: Omló egek alatt (kritika)
bilincs a szerzőé; Romlatlan hűség) álló szerkezeti egységben vall Sütő András a maga írói pályakezdéséről, az újságírói-írói műhelyek jeles szerkesztőiről, íróiról. Bemutatja a Falvak Népe szerkesztőségét, otthonát (egy vaskályha, rozoga fotel, ócska íróasztal). 1948 táján, még a kollektivizálás előtt olyan családias légkörben éltek a szerkesztőség tagjai, hogy „édes bátyám,” „édes néném” megszólítás járta. A szerkesztőség akár egy irodalmi főiskola, melynek tanára Asztalos István, rektora pedig a nagy tekintélyű Gaál Gábor. A kezdő írót baráti tanácsokkal látja el Kós Károly, Kacsó Sándor, Balogh Edgár, a kitűnő népszónok: Kurkó Gyárfás, Benedek Marcell, Jékely Zoltán, Nagy István, Csehi Gyula, Szabédi és mások. Atlaszok, azaz „égtartó emberek” között tartja számon, közöttük is elsőként Illyés Gyulát az Atlaszok; Sorsunk és a költő és végezetül Búcsú Illyés Gyulától című írásaiban. Kosztolányinak Adyval kapcsolatban mondott szavait ismétlik, azzal a kiegészítéssel, hogy az említett szavak Ady után egyedül Illyés Gyulára, a nemzeti költőre érvényesek: „Hittel állítom, hogy egyetlen magyarul író költő — Csokonait, Petőfit és Aranyt is beleértve — sem foglalkozott annyit (közvetlenül és közvetve) a fajtája kérdésével, mint ö.” E gondolatot azzal egészíti ki Sütő András, hogy Illyés fajtájával nem faji alapon, nemzetével nem nacionalista elfogultsággal gondol. Amegrendültség mondatja véle az ilyen emelkedett szavakat: „... tétova kérdéseinkben úgy jött ő, akár egy forradalmi szabadcsapat a szegények zászlajával: Nyugatról, a polgári hazafogalom szürrealista rombolóinak köréből - új Széchenyiként, a hazateremtés hevületével.” A gyász pillanataiban mondja Illyés ravatala mellett: Illyés szavait úgy hallgatták, mint égő csipkebokornak a szavát, nem feledve a figyelmeztetést: „Nyíljon rá szemetek a történelmi követelményre. Erdély egyenjogúság és testvériség, ezt alakítsátok!” Horváth Istvánról szóló írásban azt a gondolatot emeli ki „Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni.” Nagy Istvántól búcsúzván rámutat: „...betöltötte küldetését, mert osztályának igazát könyveiben győzelemre vitte.” O volt ifjúi eszményeiben a „hűség Mikes Kelemenje.” Nagy Lászlótól búcsúzva az elérzékenyülés szavaival szól: „Ki kell szárítanunk szemünkből a könnyet, hogy igaz ragyogásában fogja fel ragaszkodásunk a Csodát, amit ránk hagyatkoztál.” Sütő András az „égtartó” embereknek kijáró tisztelet és ragaszkodás hangján búcsúzik Kormos Istvántól, Harag Györgytől, Kacsó Sándortól és végezetül, de nem utolsó sorban Szabó T. Attilától, aki az Erdélyi Magyar Szótörténet Tár tető alá hozatalával létünk őrzőjének anyanyelvűnknek az értékeit menti át a jövő századoknak, hogy mindig támasszon olyan fiakat, akik nyelvünkért, megmaradásunkért olyan áldozatokra is képesek, mint Sütő András. (Kriterion - Szépirodalmi, 1990) 572
