Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 6. szám - Fenyvesi Ottó: Idézőjelben (vers)

a Rádióban: Yugó autó, hegyitangó.

Kipréselek magamból egy cigánykereket, midőn Isten is új dolgokat teremt a semmiből, csípja szemünket a könnygáz, csípja az első két hasáb, a politika „csak-ezt-lehet" farce-szerű szintézise, a zongora lágyan mögénk spriccel, csak vagyunk szüntelenül túl minden álmokon.

Botticelli a tavaszt festi,

a völgyben nyílnak a fekélyek,

a rét olyan, mint egy Tibullus költeményben,

mohára hajtjuk fejünk,

az angyalok holtakat terelnek,

talán holnap megérkeznek a

motoros mongol hordák.

Mokány barna komondorok.

Kipréselek magamból egy differenciálhányadost, a sarokban egy hermafrodita suttog, jelentéktelenségünk savanykás nyirkáról, ezen a nyelven már annyit sírtak, nyafogtak. Atellenben töltelékszavak csörgedeznek: körülbelül, tulajdonképpen és a többi.

Metszik a drágakövet.

Kipréselek magamból egy idézőjelet, tizenhat percre a valóságtól,

robotol-e még a remény a Víg Matróz vécéajtajában? Kanóc ég, pislákol: turbó dekadencia.

Izzó hasábok. Préselik magukat jelenbe, múltba. Szaggatják lelkünket, belünket régi kedvesek, borok, tavaszok.

Egy új sáv valóság kanalazza a tyúkhúslevest, gyönyörködik az ipari kultúrtüneményben, egy nagy semmi közepén gyűlnek a jelek, zengünk a lila csillagködökbe.

Botticelli tavaszát esztergálják a századok, kipréselek magamból egy gondolatjelet, az idő röhög magában, egy citromkerék

509