Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Szörényi László: Hunok Recanatiban (próza)
tisztelgő látogatást tettünk náluk. Sándor és Gáborka Ádám-kosztümben ültek - a melegre való tekintettel - és békésen szalonnáztak. Évusi kihátrált, Pali pedig szemrehányóan szólt: - Gáborka, legalább egy kotont fölvehettél volna! Feltártam Sándornak sanyarú helyzetemet, mire jóságosán megengedte, hogy éjjelre költözzek hozzá, hiszen ő fiával csak két vaságyat foglal el, a többi szabad. Boldogan hajtottam (volna) este fejemet nyugalomra, de nem számoltam azzal, hogy a ravasz garázsos csak két matracot adott, a csupasz, vasrugókból álló ágybetét pedig még a fenyőtűalomnál is borzasztóbb volt. Az éj közepén folserkentem, miután hátamból már a vér kiserkedt és bosszús kísérteiként átvonultam a téren, bedörömböltem Emilióhoz, aki fatalista arckifejezéssel engedett be és elvette a félig teli kancsót, majd felrontottam az emeletre, s benyitottam volt szobámba. Évusi és Pali rémülten néztek rám, mikor megfordultam, felhúztam ingemet s vádlón megmutattam sebeimet. Majd közöltem, hogy ők ezentúl továbbra is azt csinálnak, amit akarnak - de csak Pali ágyában, mert én az enyémben: aludni fogok. Rögtön mély álomba is zuhantam. Furcsa álmaim voltak, az igaz, főleg a szomszéd ággyal kapcsolatban, de a fáradtság győzött. Évusi rugalmasnak bizonyult. Az éjszakához ugyan továbbra is ragaszkodott, de beletörődött abba, hogy én a szomszéd ágyon hortyogok. Mindenesetre bennem kiújult minden elmúlt szerelmem behegedtnek hitt sebe és bánatosan töprengtem este, a szomszéd Venieri-palota elegáns ablakait és kapuját bámulva - Giuliano da Maiano mesterkeze alkotta őket -, hogy milyen tüzesen tudnám én ezek szépségét magyarázni — ha volna kinek. Egy idősödő angol tanárnő hívott esti sétára, de én zavartan motyogtam arról valamit, hogy ma van a nagy francia forradalom ünnepe, július 14-e, üljük meg inkább azt. Megsértődött, viszont a társaság előtt nagy sikert arattam, különösen, mikor Benda Kálmán jakobinus forráskiadványa nyomán elénekeltem latinul a Marseillaise-t. Egy Cipruson tanító francia úr igen lelkesen szorongatta a kezemet, de elhúzódtam tőle, mert borúsan arra gyanakodtam, hogy kacérra szabott rövidnadrágja alatt egy hím Teresita lappang. A városka és Macerata megye, de mondhatni, az egész Marche tartomány is - ami lakóinak politikai meggyőződését illette - igen tarka volt, autóstop közben még kommunista csendőrrel is találkoztam, egyvalami azonban szent, sziklaszilárd meggyőződésként lebegett a politikai megosztottság fölött: mindenki hitte, hogy a loretói Szent Házat valóban az angyalok hozták ide Ná- záretből. Noha már a szegény Giacomo ultrakonzervatív atyja, Monaldo Leopardi gróf is kifejezte kételyeit a múlt században, de a kegyes tradíció ugyanúgy félresöpörte érveit, mint Grisar, a neves jezsuita történész könyvét e század elején. Elhatároztuk, hogy megvizsgáljuk és döntésre visszük a kérdést. (Volt lélegzetvételnyi időnk, Évusi pár napra elutazott, váratlanul fölbukkant vőlegényével.) A negyvenfokos melegben Palival fürdőnadrágra vetkőzve kutyagoltunk a zarándokhely felé. Közben a Bunkócskát, a Dobrident és más mozgalmi dalokat énekeltük, a rémülten fékező turistabuszoknak azt a felvilágosítást adva, hogy magyar peregrinusok vagyunk s hazánk szent énekeit zengedezve közelítünk Loretóhoz. Menet közben a dialektika szabályainak megfelelően megvitattuk az an410
