Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Szörényi László: Hunok Recanatiban (próza)

gyali ház-speditőrökkel kapcsolatos pro és contra érveket. Először én, advo- catus angeli-ként, az előrelátással érveltem, hiszen az angyalok először Mária országában, magyar felségterületen helyezték le a muszlimok elől elmenekített Szent Házat, a Frangepán grófok Fiume melletti vára, Tersatto mellett, de később nyilván utánanéztek, hogy Trsat-ban előbb-utóbb kitör a szocializmus és így alig negyedfél év múlva, 1294. december 10-én újra felkapták a házikót és idehozták, a hajdan Recanati városához tartozó babérerdőbe, azaz Lauretumba.

Pali azonban ellenem vetette, hogy ha tényleg az angyalok hozták volna ide, lehetett volna annyi eszük, hogy egy kicsit beljebb viszik az Adria partjától, mert ezt az egész sávot - a senigalliai olajfinomító miatt - elsőrendű rakétacélpontként tűzték ki a Magyarországon ideiglenesen tartózkodó Má- riatagadó elvtársak és magyar cimboráik. (Ezt ő, mint olasz szakos katonaviselt mondta; én megúsztam a katonaságot, sőt, ha behívtak volna, sem tudtak volna a perzsák ellen vezényelni, mert katonaigazolványomba egy elvtársnő „iranista” helyett azt jegyezte, hogy „irodista”.)

Ismét én következtem. Más szempontból boncoltam a kérdést: teljesen lehetetlennek állítottam, hogy egyik napról a másikra ravasz csalók csak úgy felhúzzanak egy házikót a babérerdőben, hiszen itt, az Appenineknek a tenger felé lassan lejtő előhegyei, illetve elődombjai mindegyikén pompázik egy városka, egymástól látótávolságnyira és egyikük lakói sem engedhetik meg maguknak, hogy a többi kárára csak úgy ripsz-ropsz felépítsenek egy világhírű zarándokhelyet, amely majd azután a többitől elszipkázza az összes bevételt, sőt - mint Recanati esetében történt - még magát a püspöki székhelyet is. Következőleg mégiscsak az angyalok (teherbíró) keze van a dologban.

Közben megérkeztünk. A Porta Romanán bevonultunk s nemsokára ott voltunk a szent helyen. Kellő áhítattal megnéztük a szerény házikót, illetve a fóléje épített reneszánsz márványcsodát és az egész hatalmas bazilikát, majd végül szerettük volna meglátogatni a kincstárt. Igaz, hogy Napóleon már 1798-ban kifosztotta, elhurcolva a századok alatt felgyűlt töméntelen fogadalmi ajándék javát, köztük a Báthori István erdélyi vajda által 1489-ben adományozott hatalmas ezüst szoborcsoportot, amely Szűz Máriát ábrázolta egy könyörgő lovaggal, s mint ahogyan Szenei Molnár 1618-ban a pápista bálványozás elrettentő példájaként említi (igazából talán ezért csipkedték össze a darazsak), de a kincstár őre - noha nyitvatartási időben érkeztünk - nem volt sehol.

A kulcs viszont benne volt a zárban. Pali hirtelen jött ötlettel kihúzta a vagy félméteres szerszámot és tarisznyámba dugta. Nem értettem, de sietve távoztunk.- Egyedülálló lehetőségünk van az angyalrejtély megfejtésére - mondotta, mikor visszaérkeztünk Emilióhoz. Eleinte nem értettem, de azután szépen kidolgoztuk a döntő próba részleteit. Este bezárkóztunk, a szoba kulcsát a kincstár kulcsával együtt az ablakpárkányra helyeztük. S reggelre - láss csudát - az egyik eltűnt! (Igaz, hogy az angyalok tévedésből a szobakulcsot vitték el, Emilio ordítozott is, mert lakatost kellett hívatnia, másrészt Sándort aznap nem engedték be Loretóban a bazilikába, mert a csendőrség lezárta,

411