Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Szörényi László: Hunok Recanatiban (próza)
SZÖRÉNYI LÁSZLÓ Hunok Recanatiban Tettem ugyan fogadalmat, Sándorral együtt ráadásul négykézláb körbe- ügetve a firenzei dómot - hogy évente legalább egyszer ellátogatok Itáliába, ám a fogadalom beváltása nem mindennapi szerencsét és szervezőkészséget igényelt. De sokáig minden évben, teljesen váratlanul, befutott egy csodával határos meghívó és lehetett utazni. 1974-ben egy angyali lelkű kolléga javaslatára Leopardi szülővárosába - Babits ugyan csak falunak tiszteli -, Recanatiba hívtak meg. A Leopardi- Tanulmányok Nemzeti Központja állta a költségeket. Egy hónapig fognak oktatni Leopardiból, adnak enni és szállást. Nagyszerű: különböző pecsétes papírok beszerzése után kaptam útlevelet, kiváltottam az öt dollárt, megvettem a vonatjegyet és hosszas utazgatás, valamint rövid bécsi, trieszti és velencei megállás után egy szép júliusi reggelen leszálltam Porto Recanati állomásán. (A friss tengeri levegő, áldott poshadt halbűzével kellemesen ellensúlyozta a Pescara felé utazó német turisták iszonyatos lábszagát, amelyet Velencétől kezdve volt szerencsém élvezni.) A kurzus már egy-két napja elkezdődött, nem csoda hát, hogy Emilio szállodájában - igaz, más szálló nem is volt a városban - nem találtam egy hallgatót sem: valamennyien - köztük régi évfolyam-, mostani szobatársam, Livadán Pali is - szorgosan ültek az előadáson. Mikor végre beállított, felvert szunyókálásomból és vázolta a helyzetet. Leopardi nagy költő, a professzorok hülyék, de a hallgatók között vannak csinos lányok. Úgy látszik, nem mutattam elég érdeklődést, de tompaságomat azzal mentegettem, hogy három napja nem aludtam. - Sebaj, menjünk el táncolni! - és elvonszolt. Porto Recanatiban, egy óriás kerti diszkóban, bizonyos feltűnést keltettem, amikor sorban - ahogy illik - bemutatkoztam a hölgyeknek, felkértem őket, majd tánc közben elaludtam. A zenekar elnémúlt, a reflektorok sugároztak. Tévedtem - Fellini-szerűen. Azért valahogy csak hazajutottunk. „A legfőbb javak között, melyeknek az ember örvendhet a siralomnak ebben a völgyében, kétségtelenül ott található a barátság” - mondtam volna másnap reggel hálásan, ha már akkor is olvastam volna Leopardi kiadatlan ifjúkori műveit. - „Egy igaz barát valódi kincs” - idézhette volna Pali válaszul ugyanonnan, de ehelyett sürgetett, hogy jöjjek már ki a közös vécéből, mert elkésünk a grófnál teendő bemutatkozó látogatásról. Leopardi gróf - a költő öccsének leszármazottja - jól megtermett joviális férfiú volt, ő támogatta a Központot, melyet atyja alapított, s melyet palotája mellé építettek. Egyenként járultunk a mecénás elé, aki mindnyájunktól nyá406
